Varga Mihály: Az euró az unió legígéretesebb kezdeményezése

2019.11.05. 23:16

Az unió ígéretes, de befejezetlen projektjének nevezte az eurót Varga Mihály pénzügyminiszter, és megerősítette, hogy Magyarország az uniós tagsággal elkötelezte magát a közös pénz bevezetése mellett – írja az Mfor. A lap a versenyképességi tanács mai ülése után kérdezte a minisztert.

Varga az Mfornak először rögzítette, hogy uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését. Majd kifejtette, hogy nincs céldátum a közös pénz magyarországi bevezetésére, de szavaiból az derült ki, hogy a kormány nem tett le tervéről, az euró használatától.

A pénzügyminiszter az eurót a legígéretesebb kezdeményezésnek tartja az unióban.

Jelezte, hogy ő is lát intézményes problémákat az eurózónában, de világossá tette, hogy a kormány Magyarországot ebben a monetáris keretben képzeli el, nem másban.

A lap szerint ezzel Varga erős üzenetet küldött Matolcsy György jegybankelnöknek, aki a Financial Timesban közölt cikket, amelyben az euró ellen érvelt, reménytelen, káros vállalakozásnak nevezve a közös európai pénzt.