Vedel, cigizik és korán meghal az átlag magyar

2019.11.07. 11:20
Megjelent az OECD legfrissebb, a tagországok, felvételre váró országok és partnerországok egészségi mutatóit összehasonlító kiadványa, a Health at a Glance (Egy pillantás az egészségre). Megnéztük, mi volt a helyzet Magyarországgal az egészségügy terén 2018-ban.

Bár az OECD-tagországokban egyre nő az átlagos várható élettartam, mégis számos tényező gátolja, hogy tovább élhessenek az emberek. Súlyos gondot jelent az elhízás, a cukorbetegség, de az utóbbi időben tömegével szedik áldozatukat az opioidok is, főként az Egyesült Államokban.

A vezető halálok az OECD-tagországokban továbbra is a rák, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések. Egyre nagyobb gondot okoznak a mentális betegségek is, a becslések szerint minden második ember átesik valamilyen mentális betegségen az élete folyamán. 

Továbbra is sok ember életét megrövidíti a helytelen étkezés, a dohányzás és az alkohol. 2018-ban az OECD-országok polgárainak átlagos évi alkoholfogyasztása 9 liter alkohol volt fejenként, azaz nagyjából 100 üveg bor.

Az OECD országaiban a felnőtt lakosság közel 4 százaléka alkoholfüggő és 18 százaléka napi szinten dohányzik. A felnőttek 56 százaléka túlsúlyos, az 5 és 9 év közötti gyerekeknek pedig majdnem harmada el van hízva. Százezer főre levetítve 40 ember hal meg a lényszennyezés miatt, Kínában és Indiában ez a szám 140 fő. 

Magyarország az örök utolsó

Az országok átlagos egészségügyi állapotát négy faktor alapján állapították meg: várható élettartam, elkerülhető halálesetek száma, krónikus betegségek (diabétesz) aránya és a lakosság saját egészségi állapotának önértékelése. Ezen mutatók szerint Japán, Spanyolország, Svájc és Hollandia lakosságának a legjobb az egészségi állapota. A legrosszabbul Magyarország, Lettország és Szlovákia teljesít. 

Magyarország mind az elkerülhető halálesetek, mind a várható élettartam szempontjából a legrosszabbak között van. 

Az átlagos magyar 75,9 évet él, szemben a 80,7-es OECD-átlaggal, 100 ezer főre levetítve 388-an olyan betegségben halnak meg, amik megfelelő kezeléssel gyógyíthatók lett volna. 

Öl, butít, nyomorba dönt

Az elsők között vagyunk viszont dohányzás terén, valamint alkoholfogyasztásban. A magyar lakosság több mint negyede, 25,8 százalék naponta dohányzik, valamint 11,7 liter tiszta szesznek megfelelő alkoholos ital fogy fejenként évente.

Kétszer annyi ember hal meg a légszennyezés miatt hazánkban, mint az OECD-átlag, százezer főből 80 emberrel végez a levegő, amit belélegez.

Magyarország közte van annak a hét OECD-országnak, ahol a lakosság 95 százaléka alatti a hozzáférés az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, ez az érték nálunk 94 százalék, a két utolsó az USA (90,8) és Mexikó (89,3). 

Kis pénz, kis egészség

Némileg az átlag alatt költünk egészségügyre, a vásárlóerő-paritással kiigazítva fejenként 2047 dollárt, azaz a GDP 6,6 százalékát, ez csökkenés, ugyanis 2017-ben ez a szám még 2101 dollár volt. 

Forrás: OECD
Forrás: OECD

A bal oldali ábra a várható élettartammal, a jobboldali az elkerülhető halálesetek számával veti össze az egészségügyi kiadásokat. A bal oldali ábra esetén a függőleges tengelyen a várható élettartam, a vízszintesen a kiadások láthatók az OECD-átlaghoz mérten. A jobb oldali ábrán pedig az elkerülhető haláleseteket mutatja a függőleges tengely.

Az Egyesült Államokat leszámítva nem túl meglepő következtetésre juthatunk az ábra alapján: ahol sokat költenek az egészségügyre, ott jellemzően tovább élnek az emberek. Az eltérés is inkább a keveset költők között van, ugyanis vannak, akik jobban teljesítenek, mint az várható lenne a kiadásaik alapján. 

Magyarország a keveset költő és rosszul teljesítő országok között van mindkét ábrán. 

Kevés CT, MRI

Súlyos szakadék van Magyarországon belül is az emberek várható élettartalmában iskolázottság szerint. A legiskolázottabb férfiak várható élettartalma 30 éves korban 12,6 évvel több, mint a legkevésbé iskolázottaké, a nők esetén pedig 6,4 év az eltérés. Ennél csak Szlovákiában rosszabb némileg a helyzet, ott 14,4 év a férfiaknál és 6,9 év a nőknél ugyanez az eltérés. 

A rákos megbetegedéseket a legkevesebben Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon élik túl.

A bárki számára elérhető CT- és MRI-készülékek száma Mexikóban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon volt a legalacsonyabb.