Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Megváltás vagy biztos csőd a demokraták nagy klímaterve?

000 1D5828
2019.11.08. 08:21

Évtizedekkel később – ha az emberi civilizáció nem omlik össze teljesen a klímakatasztrófa miatt – majd biztos megmagyarázzák tudósok, hogy miért pont 2019 lett az az év, amikor a klímaváltozás ténylegesen politikai problémává lett. Miközben évtizedek óta lehet tudni arról, hogy az egész világ rohan a katasztrofális felmelegedés felé, valamiért ebben az évben érte el az emberek politikai radarját a klímaváltozás kérdése, ami gyerekek millióit vitte utcára világszerte, megerősítette a zöld pártokat az Európai Parlamentben, a cégeket pedig hirtelen arra készteti, hogy egymást túllicitálva jelentsék be a zöld fordulataikat.

És ahogy egyre inkább politikai kulcskérdéssé válik a klímaváltozás,

egyre többet lehet hallani valami Zöld New Deal nevű dologról, mint valamiről, ami minden problémánkat egyszerre oldaná meg a globális felmelegedéstől a növekvő egyenlőtlenségekig. 

A Zöld New Deal nem egy új ötlet, de most újra bekerült a köztudatba, az amerikai politikában annyira fontos lett, hogy a demokrata párt elnökjelöltjei gyakorlatilag azon versengenek, hogy  kinek van zöldebb New Deal programja. Az elképzelés viszont a republikánusoknak is bőven adott muníciót, akik azzal ijesztgethetik a saját szavazóikat, hogy a demokraták, ha hatalomra kerülnek, betiltják az autókat, a repülést és a hamburgert.

Így várhatóan bárki is lesz Donald Trump kihívója az amerikai elnökválasztáson, a Zöld New Deal mindenképpen az amerikai elnökválasztási kampány egyik központi témája lesz. De mit jelent valójában a Zöld New Deal, honnan ered, mit akar, és lehet-e belőle bármi egy politikai szlogenen kívül?

A deal, amire szükségünk van?

A Zöld New Deal nem egy kifejezett program, inkább egy tágabb elképzelés arról, hogy hogyan is kellene az emberiségnek és a kormányoknak hozzáállniuk a klímaváltozás kérdéséhez. És ahogy az ötlet nevéből is ki lehet találni, mindehhez szerintük a legjobb minta a Franklin D. Roosevelt elnök által bevezetett, az amerikai gazdaságot az 1929-33-as válságból kihúzó New Deal program.

Rooseveltnek a 30-as években egy kettős társadalmi katasztrófára kellett megoldást találnia, egy széles körben ismert gazdaságira, és egy kevésbé köztudatban élő ökológiaira:

  • egyrészt 1929-ben összeomlott az amerikai tőzsde, magával rántva az egész amerikai gazdaságot, így több millió ember vesztette el a munkáját;
  • a hosszan tartó szárazság és intenzív földművelés miatt pedig a kulcsfontosságú közép-nyugati mezőgazdasági területeken óriási homokviharok tomboltak, ami miatt egész közösségeknek kellett otthagyni a farmjaikat és kezdett el nyugatra vándorolni (lásd Steinbeck Érik a gyümölcs című regényében).

Az amerikai kormány minderre egy nagyon széleskörű állami beruházásokkal és ezeket kiegészítő közmunkaprogrammal (például több óriási gát és vízerőmű építésével, folyók szabályozásával és több millió fa ültetésével) valamint szabályozási változásokkal, például a bankrendszer reformjával (no meg az alkoholtilalom visszavonásával) próbált élénkíteni a gazdaságot.

Nem véletlen, hogy a 2000-es évek közepén-végén, amikor a klímaváltozás problémája már eléggé a köztudatban volt, miközben egy újabb globális gazdasági válság tette tönkre emberek millióinak életét, környezetvédő körökben elkezdett terjedni az ötlet, hogy egy újabb, New Deal méretű újragondolással kellene átállítani a világot egy igazságosabb és fenntarthatóbb pályára. Hogy ki használta először ezt a szófordulatot, azt nehéz visszavezetni, egyesek szerint Thomas Friedman, a New York Times publicistája találta ki egy 2007-es cikkében.

Az ENSZ 2009-es koppenhágai klímacsúcsára mindenesetre már elég bejáratott volt a fogalom és a koncepció, kutatóintézetek, civil szervezetek és zöld pártok kezdtek el előállni a saját verzióikkal, sőt, 2009-ben az ENSZ környezetvédelmi szervezete is előállt egy saját globális Zöld New Deal javaslattal. (Magyarországon az LMP 2009-es gazdasági programjában jelent meg talán először az elképzelés.)

Az amerikai (és ezen keresztül a globális) köztudatba újabban pedig azután került be, hogy az amerikai baloldal legújabb üdvöskéje, Alexandria Ocasio-Cortez alsóházi képviselő és Edward J. Markey demokrata szenátor benyújtott egy határozatjavaslatot még februárban, amely arra szólította föl az amerikai kormányt, hogy vezessen be egy ilyen elnevezésű programot.

Ezt persze leszavazták a szenátusban, viszont a demokraták között annyira népszerű volt, hogy alig találni olyan elnökjelöltet, aki ne adta volna a nevét a kezdeményezéshez, és aki aztán ne rakta volna össze a saját változatát a választási programjához. De már a brit Munkáspárt választási programjának is egyik sarokköve lesz a klímavédelem szocdem verziója és több európai zöld és balos párt készíti a saját New Deal programjait. Sőt, az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen azt ígérte, hogy elnökségének első száz napjában kidolgoztatja az EU saját Zöld New Deal tervét.

Több millió állás, kibocsátás az nuku

De miből is állna egy ilyen Zöld New Deal program? Igazából bármelyik verziót vesszük is alapul, nagyon hasonló elemekből épül fel, aminek a lényege az, hogy az államnak szabályozással és beruházásokkal gyakorlatilag gyökeresen át kellene alakítania az adott ország gazdaságát. 

AOC és Markey szövege például abból indul ki, hogy az IPCC szerint ha el akarjuk kerülni, hogy a Föld nagy része konkrétan pokollá változzon, akkor ahhoz az emberi eredetű üvegház-hatású gázkibocsátást 2030-ra a 2010-es szint 40-60 százalékára, 2050-re pedig gyakorlatilag nullára kellene csökkenteni. A Zöld New Deal hívei szerint ezt nem nagyon lehet csak piaci úton elérni, vagyis nem elég megvárni, amíg a fogyasztók igényeihez alkalmazkodva szépen lassan magától kizöldülnek a cégek, mert a pesszimista olvasatok szerint ezt maguktól sosem tennék meg, a megengedőbbek szerint pedig nincs elég időnk arra, hogy ezt megvárjuk. A kérdés tehát felelős politikus részéről – mondják a zöld new dealezők – az, hogy az állam eszközeit hogyan vetjük be a túlélés biztosítására.

A Zöld New Deal javaslatok szerint pedig úgy kellene zöld útra állítani a gazdaságot, hogy közben a fenntarthatóbb gazdasági működésre való átmenet igazságos legyen, vagyis annak költségeit ne a szegényebb és hátrányos helyzetű csoportoknak kelljen viselnie. Éppen ezért a gazdaságot úgy szeretnék ezek a javaslatok kizöldíteni, hogy közben az állami beruházásokkal sok új munkahelyet is létrehoz, csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket és bevezet egy sor szociális intézkedést.

Vagyis a Zöld New Deal azt ígéri, hogy egyszerre megvalósítja a baloldal minden álmát.

És hogyan? Alapvetően nagyon sok pénzzel, ami az ötlet egyik komoly Achilles-sarka, de erre még később visszatérünk.

Bár sok különböző verziója létezik az amerikai ZND-ötletnek, az egyik legrészletesebben kidolgozott talán a Data for Progress nevű agytröszt csomagja, így ezen keresztül nagyjából megérthetjük, hogy milyen szintű átalakításokban gondolkodnak a balos politikusok arrafelé. Eszerint

  • 2030-ra el kellene érni, hogy a személyautók és az épületek kibocsátása nullára csökkenjen;
  • 2035-re Amerika áramellátásának 100 százalékát megújuló forrásokból kellene biztosítani (vagy olyan, nem szennyező megoldásokkal, mint az atomenergia);
  • 2035-re 40 millió hold földre kellene erdőket telepíteni;
  • 2040-re hulladékmentessé kellene tenni az amerikai gazdaságot;
  • 2050-re pedig teljesen ki kellene vonni a közlekedésből a fosszilis üzemanyagokat és az Egyesült Államok áramellátását 100 százalékban karbonsemlegessé kellene tenni.

Ez csak néhány a Zöld New Deal céljai közül, a várostervezéstől a mezőgazdaságon át az energetikai szektorig, a közlekedésig és az iparig rengeteg mindent át akarnak alakítani. Ezeket egyrészt szigorú szabályozással, másrészt állami beruházásokkal lehetne elérni az elképzelés szerint: szigorúan szabályozni kell, hogy milyen autók járhatnak az utakon és milyen erőművek termelhetik az energiát, de közben támogatni kell például a megújuló energiaforrások és elektromos autók terjedését. Ez nagyon komoly erőforrások mobilizálását igényli, nem véletlenül hasonlítják sokszor egy háborús mozgósításhoz azt, amire szükség lenne a klímaváltozás ellen

A Zöld New Deal programok szerint viszont nem csak azért kell ezeket az amúgy eléggé drága, bonyolult és embert próbáló intézkedéseket meghozni, mert attól el lehet kerülni a katasztrofális klímaváltozást (talán), hanem mert ez mindenkinek jó lenne! Nincs például olyan változata a tervezetnek, amely ne ígérne

több millió új, jól fizető munkahelyet!

Az ötlet kitalálói és támogatói szerint egy ilyen szintű gazdasági átállás rengeteg befektetéssel jár, ami sok munkahelyet teremt, ráadásul a multiplikátor hatások miatt remélhetőleg egy befektetett állami dollár több mint egy dollárnyi növekedéshez vezet, így pörgeti a gazdaságot. Bernie Sanders kampányprogramja például egyenesen 20 millió jól fizető új munkahelyet ígér. Azoknak pedig, akik az átállás miatt elveszítenék a munkájukat, átképzést és munkagaranciát ígérnének. Sanders programjában például az szerepel, hogy azoknak az olaj- és gáziparban, valamint szénbányászatban dolgozó munkásoknak, akik a program miatt elvesztenék az állásukat, az állam öt évig állná a fizetését és a járulékait, az átképzését és elsőbbséget élveznének a munkaerőpiacon is.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a legtöbb Zöld New Deal-javaslatban amolyan bónuszként szerepel az általános egészségbiztosítás bevezetése is, csak hogy senki ne féljen attól, hogy belepusztul, ha elveszti a munkáját.

Halva született ötlet?

Ahogy a Zöld New Deal bekerült az amerikai közbeszédbe, rögtön elkezdték szétszedni, elsősorban a jobboldali médiában, miszerint a demokraták betiltanák a repülést és a hamburgert, és alapvetően elvennék a szabadságot és bevezetnék a kommunizmust. A helyzet ennél  komplikáltabb, de azért tény, hogy számos probléma van a Zöld New Deal-el és a kritikák közül komolyak is akadnak. Leginkább a következő bajok merülnek fel:

  • túl drága,
  • politikailag kivitelezhetetlen.

Ami a pénzt illeti, az biztos, hogy ép ésszel alig felfogható összegek röpködnek a demokrata elnökjelöltek javaslataiban: Bernie Sanders például közel 11 billió (10 900 000 000 000) dolláros tervet ígér 10 évre, ami mellett már-már eltörpül Joe Biden 5 és Elizabeth Warren 3 billiós terve, amelyek viszont még mindig versenyben vannak a legdrágább választási ígéretek versenyében.

Bernie tervében ez az egész közpénz, más javaslatokban viszont egy jó része magánbefektetés, amelyet a politikusok reményei szerint stimulál majd az állami beruházás. Joe Biden például azt ajánlja, hogy 10 év alatt 1,7 billió dollárt költene közpénzből, amit reményei szerint a piac kiegészítene 5 billióra.

És hogy honnan jönne ez a pár billió dollárnyi közpénz? Erről nem mindegyik demokrata jelölt mer bármit is mondani. De van, aki igen, közülük Bernie Sanders például többek között az olajiparra kivetett adókból (karbonadóból), a gazdagok és vállalatok adóterheinek emeléséből, az olaj-, gáz- és szénkitermelés állami támogatásának leállításából és a katonai költések visszafogásából finanszírozná a programja elejét, egy idő után pedig azt reméli, hogy a beruházások generálta munkahelyek után befizetett adótöbblettel együtt a program finanszírozná önmagát.

Elizabeth Warren, a Bernie után talán leginkább baloldalinak számító demokrata elnökjelölt-jelölt szintén a gazdagok adóztatásából fizetné a saját New Deal programját, a centristábbnak számító Cory Booker és Joe Biden inkább valamilyen karbonadóval operálna.

Akárhogy is, az biztos, hogy az amerikai gazdaság karbonsemlegessé tétele elképesztő összegeket emésztene fel.

Egy 2011-es kutatás szerint majdnem 500 milliárd dollárba kerülne csak az elektromos hálózat modernizálása, igaz a számítás szerint hosszabb távon bőven visszahozná az árát. A Zöld New Deal pártolói, például Ocasio-Cortez szerint viszont maga a klímaváltozás évente 500 milliárd dollárral vetheti vissza az amerikai GDP-t (a teljes környezeti és társadalmi katasztrófáról már nem is beszélve).

Az ötlet kritikusai szerint akármennyire is szép dolog a klímavédelem, a demokraták egyéb, nagyon drága programjaival, mondjuk az egészségbiztosítás kiterjesztésével vagy a diákhitelek eltörlésével együtt a Zöld New Deal már végképp káros mértékű állami költekezést jelentene.

Arról nem is beszélve, hogy még ha demokrata lesz is az elnök, politikailag végigvinni a tervet szinte lehetetlen.

Ahogy azt David Roberts, a Vox klímaügyekkel foglalkozó újságírója egy podcastadásban levezette, ahhoz, hogy egy ilyen méretű szövetségi programot végig lehessen csinálni az Egyesült Államokban, ahhoz szinte páratlan politikai szerencsére lenne szükség, ugyanis ahhoz nem kevesebb kell, mint hogy

  • demokrata legyen az elnök;
  • demokrata legyen a kongresszusi többség;
  • demokrata legyen a szenátusi többség;
  • és eltöröljék a filibuster, vagyis az obstrukció rendszerét, amellyel a republikánusok még kisebbségből is el tudják gáncsolni azt, hogy bármi nekik nem tetszőről szavazzanak.

És még ha mindez meg is van, aminek már elképesztően kevés esélye van, utána még meg kell győzni a spektrum jobb oldalán ülő és/vagy alapvetően republikánus beállítottságú választókerületekből/államokból érkező demokrata szenátorokat és képviselőket, mint például a nyugati-virginiai Joe Manchin, aki kijelentette, hogy ha Bernie lesz a jelölt, ő nem szavaz a demokratákra.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy egy Zöld New Deal nem ütközne politikusi karriereket kettétörő szintű tiltakozásokba még több államban,

amikor kiderül, hogy a karbonsemlegességhez bizony nagy áldozatokat kell hozni az egyszerű állampolgároknak is.

Arról például kevés szó esik, hogy komolyan véve a leírtakat, egyes demokrata jelöltek tervei idővel gyakorlatilag kitiltanák az utakról a belső égésű motoros járműveket. Bernie Sanders például azt ígéri, hogy 2030-ra teljesen kibocsátásmentes lesz a közlekedési szektor, ami szó szerint értve bizony azt jelenti, hogy addigra kitiltják a benzint és dízelt égető autókat. Ez pedig aligha menne át az amerikai szavazókon.

Egyelőre tehát még csak nagyon feltételes módban lehet beszélni a Zöld New Dealről, az viszont biztos, hogy most, hogy bekerült a politikai köztudatba Amerikában és szerte a világon, egyre többet fogunk róla hallani, akár a világ megmentésének egyetlen eszközeként, akár szocialista fantazmagóriaként kerül is szóba.

(Borítókép: Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata képviselő egy sajtótájékoztatón bejelenti a Green New Deal törvényjavaslatot a tiszta energiaprogramok előmozdítása érdekében Washington DC-ben 2019. február 7-én Fotó: Saul Loeb / AFP)