16 éve próbál kikötőt építeni a balatoni város, most újból nekifut

D  VG20180601020
2019.11.11. 10:25
  • A 2200 fős Balatonföldvár kikötője több mint száz éve épült fel a Balaton déli partján. A város vezetése 16 éve próbálkozik azzal, hogy a bővítse a kikötő kapacitásait, de mindeddig ellenállásba ütközött.
  • A földváriak attól félnek, hogy a tervezett vitorláskikötő és a hozzá kapcsolódó épület után kiszorulnának a partról az átlagpolgárok, és a partot csak a tehetősebb vitorlástulajdonosok használhatnák. Ráadásul azt sem akarják, hogy a parton parkolót építsenek autóknak, ott, ahol most fás, füves terület van.
  • A polgármester szerint viszont nem fair, hogy a kikötőt jelenleg kiszolgáló büfések majdnem száz évre megkapták a partszakaszt, és egy több százmilliós értékű kikötőfejlesztés jobban szolgálná a település érdekeit.

Az októberi önkormányzati választáson független jelöltként elindult Balatonföldvár polgármesteri tisztségéért Herényi Károly is, aki 1998 és 2010 között parlamenti képviselőként tevékenykedett, egy ideig az MDF elnöke és frakcióvezetője is volt. Herényi nem nyert, de a korábbi öt fideszes képviselő száma háromra zsugorodott, és bekerült három független képviselő is, így kilenc év után újra van ellenzék az önkormányzatban. A Fidesznek azonban megmaradt a többsége, mivel a várost korábbi ciklusokban is irányító Holovits Huba polgármester ismét nyert a választáson.

Holovits az első testületi ülésen újból elő is vette a kikötőfejlesztési tervet, a választást követő napon, október 14-én a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-programban való indulásról fogadtak el szándéknyilatkozatot. A program célja, hogy „elektromos vízi járművek töltésére alkalmas töltőrendszert” alakítsanak ki a Balatonon, ami az elektromos hajókat és a vitorlásokat egyaránt ki tudja szolgálni, és így elektromos hajókkal is be lehessen járni a tavat. Minimum százmillió, maximum egymilliárd forint támogatásra lehet pályázni, a kikötőknek pedig 2023. november 30-ig kell elkészülniük. A program keretösszege összesen 4 milliárd forint.

Régóta tiltakoznak

Az önkormányzatba bejutott független képviselők arra kérték a polgármestert, fontolja meg a döntést, és előbb szervezzen lakossági fórumot a földváriakkal, és csak akkor indítsa el a beruházás megvalósítását, ha erre valódi lakossági igény van. Mivel erre a polgármester nem volt hajlandó, két független képviselő lakossági fórumot hirdetett szombatra.

Földvári lakók eközben aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy megakadályozzák a fejlesztést.

Egyébként 2012-ben ezzel a módszerrel már sikerrel jártak a településen, 500 aláírást szedtek össze a vitorláskikötő és a hozzá tartozó létesítmény építése ellen, hogy a strand megmaradjon „retrónak”, és ne foglalják el a gazdag vitorlázók. Az ellenállást látva ekkor az önkormányzat elvetette az ötletet, de utólag már látszik, hogy csak ideiglenesen.

Az újabb próbálkozás

Először 2017-ben jött fel újra. Akkor merült fel, hogy kialakítanak 52 új parkolót a parton. Ezek egy részét csak korábbi önkormányzati területen lehetne kialakítani, ezért a város egy 500 négyzetméteres parti részt húszéves használatba adott a Balatoni Hajózási Zrt.-nek, a Bahartnak, hogy itt megépülhessen a parkoló. Ezért cserébe a cég Balatonföldvár tulajdonába adta a műemlék hajóállomás-épület előtti 2238 négyzetméteres teret 8 millió forintért. Ez az a tér, ahol a kikötőt kiszolgáló büfék állnak.

Ekkor már konkrét fejlesztési célokból több volt, kiderült, hogy parkolóhoz egy új, kikötőhöz vezető utat is beterveztek, részben a sétány helyére. Ez még nagyobb felháborodást keltett, de az önkormányzat a kritikákat elintézte annyival, hogy a területfejlesztést csak azok akadályozzák, akiknek ehhez anyagi és politikai érdekük fűződik.

Ezzel a polgármestert a kikötő körül működő üzletek tulajdonosaira célozhatott, hiszen az út az ő általuk üzemeltetett büfésort helyén épült volna fel, és a szervezetük, a Balatonföldvári Üzlettulajdonosok Egyesülete ekkoriban valóban hevesen tiltakozott a fejlesztés ellen. A polgármester azt is nehezményezi, hogy

2004-ben a BAHART akkori vezérigazgatója saját hatáskörében eljárva 99 éves bérleti szerződést kötött a kikötőbejárat mellett található, büféknek helyet adó területekre.

Ennek a szerződésnek a megkötése éppen akkor történt, amikor Balatonföldváron elfogadták azt a rendezési tervet, amelyben elhatározták, hogy a kikötőben komolyabb bővítést valósítanak meg.

Emiatt a 2004-es szerződés miatt kényszerült az önkormányzat arra, hogy megvásárolja a Bahart jelenlegi vezetésétől – gyanúsan alacsony áron – a kikötő területét, hogy az önkormányzat többletjogait felhasználva a fejlesztések útjából eltüntesse a 2103-as évig bérleményhasználati joggal rendelkező büféseket.

Ugyanakkor az is valószínű, hogy nem csak a büfések azok, akiknek problémájuk van a fejlesztési célokkal, hiszen sokan inkább tartanák meg az 1985 óta működő, retró hangulatú lángosozót és a többi bódét, mint hogy új vitorláskikötő épüljön, hozzá kapcsolódó szolgáltatóházzal, és feltehetően a sajtos-tejfölös lángosnál bonyolultabb és jóval drágább fogásokat készítő étteremmel. Információink szerint azt is nehezményezik a településen, hogy a polgármester csak arról beszél, hogy a kikötőbővítés ellenzőit motiválják az egyéni anyagi érdekek, hiszen Holovits Huba pont vitorlásoktatással foglalkozó céget üzemeltet.

A polgármester 2017-ben végül az újságcikkek és a lakossági ellenállás hatására tartott egy lakossági fórumot, ahol a 24.hu cikkét ordas nagy hazugságnak nevezte, majd arról beszélt, hogy néhány helyi lakost, vállalkozót és a sajtót csak azért nem perelte be, mert

„békés ember”, és egyébként is ismer más, a polgári pereskedésnél csúnyább módszereket is.

Végül ekkor egy jogi apróság miatt állt földbe a kikötőfejlesztés. A Helyi Építési Szabályzat módosítása miatt az alapvető jogok biztosa a Kúriához fordult, mivel az önkormányzat bevezette a rendeletbe az „alövezet” fogalmát, hogy az átminősítés után könnyebb dolga legyen a beruházáshoz kapcsolódó fejlesztések, a parkoló és az út partszakaszon való megépítésével.

Holovits akkor azt nyilatkozta: „Jogtechnikai ügyről van szó, mely érdemben nem befolyásolja a nyári városközponttal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseket.” Mindenesetre újból csúszott a projekt, az idei önkormányzati választások után vették elő újból, miután megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség felhívása a Kisfaludy-program új, balatoni kikötők építésére vagy bővítésére kiírt pályázatáról. „A fejlesztésekkel olyan hálózat alakul ki, mely az elektromos hajók számára is megteremti a lehetőséget a Balaton teljes körű bejárására” – írják a program felhívásában.

Ezután újból tiltakozóakció indult, a Mentsük meg Balatonföldvár kikötőjét Facebook-oldalon novemberben elején megjelent egy újabb petíció, azzal a céllal, hogy megakadályozza az „újabb próbálkozást a kikötő tönkretételére”.

A fideszes többség döntötte el

November 5-én az új képviselő-testület ülésén az önkormányzat határozatot fogadott el a kikötőfejlesztésről. A javaslatot Holovits Huba nyújtotta be, és arról szólt, hogy Balatonföldvár együttműködési szándékát fejezi ki a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program balatoni e-kikötő-fejlesztési konstrukció keretében meghirdetett, kikötő létesítését célzó projekt megvalósítása érdekében. A 2003-ban elkezdett, majd végül lakossági nyomás hatására 2012-ben földbe állt kikötőfejlesztési projekt is egy szándéknyilatkozattal kezdődött.

A régebbi kikötőterv, és ez az új, nyugati srandon építendő nem egyezik teljes mértékben, de mind a kritikusai, akik a zöldfelületeket, a hozzáférhető parti turizmust féltik, mind a támogatók, akik a beruházás gazdasági hasznait látják, együtt emlegetik a kettőt, ezért mi is így teszünk.

Elértük Herényi Károlyt, a polgármester-választáson alulmaradt korábbi MDF-es képviselőt. Szerinte csak annyiban különbözik a több mint másfél évtizede indult vitorláskikötő építési tervektől a mostani, hogy már elektromos hajók töltésére is alkalmas lesz. Herényi szerint két alapvető probléma van az új szándéknyilatkozat elfogadásával. Az egyik az, hogy a tervezett kikötő méreteit és befogadóképességét nem tudja senki, hiszen nincsenek konkrét tervek. Szerinte nem kellene egyből beleugrani a pályázásba, amíg nem hangzanak fel konkrét ötletek.

Herényi szerint az önkormányzat azért beszél a büfések érdekeiről, „hogy ne arról legyen szó, ami a valódi kérdés, hogy parkolót építenek a Balaton partján, ami fák kiirtásával és a füves terület csökkenésével jár”. Ez az az elem, ami miatt nem támogatja a fejlesztési célokat a lakosság, és ezért nem is egyeztet az önkormányzat a földváriakkal, csak utólag, amikor már nincs tétje.

Ráadásul a nyertes pályázatok támogatási szerződései kötelezettségvállalással is járnak, hogy biztosan időben megvalósuljanak a beruházások. A Kisfaludy-programban az elektromos töltővel felszerelt kikötőknek 2023. november 30-ig kell elkészülniük.

Az úgy nem megy, hogy akkor indul el a kommunikáció, ha nyert a pályázat. A kérdés az legyen, hogy kell-e ez a beruházás, vagy sem, ne az, hogy mekkora biciklitároló legyen majd vagy más ilyen bagatell kérdések. Egyébként mi nem az építés ellen tiltakozunk, hiába mondja azt a városvezetés. Mi csak azt mondjuk, hogy döntse el a lakosság, hogy mi legyen.

Szerinte az is érdekes, hogy milyen rövid határidőt rendeltek az egy nappal az önkormányzati választás után kiírt kikötőfejlesztési programhoz, és azt gyanítja, hogy már régebben tudhattak bizonyos önkormányzatok arról, hogy lesz 4 milliárdos állami pályázat kiírva, hiszen ilyen beruházások esetében a pályázást is sok hónapon át tartó előkészítés szokta megelőzni.

Herényi azt is hozzátette, hogy ezek a fejlesztések, amiket a minőségi turizmus címszóval hirdetnek, egy nagyon szűk, tehetős kör érdekeit szolgálják ki, azokét, akiknek van pénzük 25 millió forintos vitorlásokra.

Ettől a többség számára nem fejlődik a Balaton, a tónál töltött belföldi vendégéjszakák száma nem fog emelkedni.

Úgy tudjuk, a képviselő-testületi ülés Andorka Miklós független képviselő ezek miatt a kikötőfejlesztésről szóló pályázatról szóló javaslat elnapolását kérte, de erre a fideszes többség nem volt hajlandó.

Ha nyerünk, lesz tájékoztatás

Megkerestük az önkormányzatot is a kérdéseinkkel. Az önkormányzat az Index kérdésére megerősítette azt, hogy csak akkor indítanak lakossági tájékoztatást, ha az önkormányzat támogatást nyer a Kisfaludy-program pályázatán. A nyertes pályázat után a konkrét terveket „természetesen a legszélesebb nyilvánosság bevonásával fogjuk megvitatni” – írták.

Kérdeztük a polgármestert arról is, hogy elmegy-e a hétvégén a független önkormányzati képviselők által szervezett lakossági fórumra, erre nemmel felelt, ugyanis állítása szerint nem hívták meg.

Azt viszont leszögezte, hogy a kikötő a település érdekeit szolgálja, mivel szerinte egy vízparti település minőségét, a többi településhez való viszonyítását meghatározza, hogy hány darab milyen nagyságú és milyen minőségű kikötővel rendelkezik. Holovits Huba szerint az is fontos, hogy a kikötő a turisztikai szezonon kívül is forgalmat hozzon a településnek, és ehhez a Kisfaludy-program alkalmas, hiszen a támogatás elnyeréséhez a pályázónak vállalnia kell a megépülő kikötőnek egész éves nyitvatartását. Holovits szerint a jelenlegi tiltakozás és aláírásgyűjtés célja, hogy félrevezessék az embereket. „Nem is csodálkozunk, hogy eddig csak 33 földvári írta alá a 2000 választópolgárból" – írta a polgármester.

(Borítókép: A balatonföldvári kikötő részlete. Fotó: Varga György / MTI)