Trump elhalaszthatja az európai autóipart fenyítő húzását

2019.11.12. 12:06

Valószínűleg egyelőre nem vet ki vámot az európai autókra Donald Trump amerikai elnök, hanem újabb fél évvel elhalasztja a döntést – írja a Politico értesüléseire hivatkozva a Portfolio.

Elvileg a héten kell döntenie Trumpnak arról, kivet-e importvámot az európai autókra, májusban egyszer már fél évvel elhalasztotta a döntést. A Politico forrása szerint az elnök újabb hat hónappal elhalasztja majd a végleges döntést, de a lap kérdésére a Fehér ház szóvivője nem kommentálta az értesülést.

A lépéssel egyrészt enyhülnének az azonnali kereskedelmi háborús fenyegetések, jelenleg ugyanis komoly félelmek vannak azzal kapcsolatban, hogy Trump új frontot nyit Kína mellett. 

Persze a további halasztással az alap probléma valószínűleg nem oldódna meg, a következő hónapokban maradna a bizonytalanság.

Májusban Trump azt mondta, hogy a kereskedelmi minisztérium jelentése szerint az európai autók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ezért felhatalmazta Robert Lightizer kereskedelmi képviselőt, hogy kezdjen tárgyalásokat az európai vezetőkkel.

A Politico úgy tudja, hogy az amerikai fél nyitott lett volna egy kereskedelmi megállapodásra az EU-val, azonban Brüsszel elutasította, hogy annak a mezőgazdasági termékek is részei legyenek. Így pedig most valószínűbbnek tűnik az újabb halasztás.

Donald Trump tavaly május végén jelentette be, hogy 

nemzetbiztonsági megfontolások miatt védővámmal sújthatják a külföldi járművek és alkatrészek amerikai importját. 

Nyáron már arról beszélt, hogy 20 százalékos vámot vet ki az Európai Unióból importált autókra, ha az európaiak nem bontják le gyorsan az amerikai termékeket sújtó vámokat és kereskedelmi akadályokat. Trump akkor arra szólította fel az európai vállalatokat, hogy inkább az Egyesült Államokban gyártsák autóikat, ne az Európai Unióból exportálják azokat. Az amerikai elnök vámjai a győri Audit is megszívathatják.

Az amerikai elnök által képviselt protekcionista gazdaságpolitika nem túl előnyös az emberiség számára, a tőkepiacok viszont ebből is profitálnak.