Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Fennállása legjobb negyedévét hozta a Jászai-Mészáros-féle 4iG

2019.11.14. 20:21

"Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a 4iG Nyrt., amely fennállásának legeredményesebb negyedévéről számolt be. Az év első három negyedévében a 25,18 milliárd Ft IFRS szerint konszolidált bevételt ért el kimagasló, 2,48 milliárd forint fölötti EBITDA és 1,69 milliárd forintos adózott eredmény mellett. A várakozásainak megfelelően alakuló eredmények, valamint a teljesítés és előkészítés alatt álló megbízások ismeretében a vállalat teljesítményének további növekedésére számít a menedzsment" - írta közleményben a cég. 

A nyáron hosszú cikksorozatban mutattuk be, ahogy a Mészáros Lőrincékhez került 4iG nevű informatikai céget felkészítette a kormányközeli élcsapat arra, hogy letarolja az állami informatikai közbeszerzések piacát. Jelentős részben például a T-Systems felvásárlásával.

Nem túlzás, hogy ezermilliárdos tétért ment a helyezkedés az informatikai piacon, hiszen az egész iparág tipikus NER-es célpont: politikailag is érzékeny, nagy árbevételt generáló, ellátásbiztonsági vagy sok állami megrendeléssel jellemezhető üzleti ágazat, amibe ömlik az uniós pénz.

A T-Systems a Deutsche Telekomé volt, ők viszont jó eséllyel kevésbé szívesen üzleteltek volna Mészáros Lőrincékkel közvetlenül, ezért le kellett választani a 4iG-t Orbán közeli barátjáról. Így került Jászai Gellérthez, aki szintén bizalmi ember, de nem Mészárossal vagy Tiborczcal kezdődik a neve. Emellett hitelezési előnyei is vannak, ha nem Mészáros cégeit kell tovább pumpálni. Ennek részleteiről itt olvashat bővebben. Ha érdekli az informatikai piac NER-esítése, akkor még ez a podcast is hasznos lehet.

A vállalkozásról legutóbb ebben a cikkünkben írtunk.