Mészáros és Csányi közvetlen bizalmasai az Est Mediában
További Gazdaság cikkek
Az Est Media Nyrt. tőzsdei cég évekig a csőd elől menekült, de újabban főleg pozitív híreket kommunikált, leginkább azt, hogy a céget irányító tőzsdei alkimisták néhány tranzakcióval az adóssághalmazból informatikai holdingot varázsoltak.
Magas részvényár
Igaz a legutóbbi tájékoztatás, már éppen egy a Delta-cégcsoportot érintő kellemetlen adóügyre reagált. A nagy reinkarnáció pozitív fogadtatását jól mutatta, hogy még ez az információ sem törte meg az elmúlt időszak impozáns tőzsdei árfolyam-emelkedését, öt éve a mélyponton már csak 1,1 forint volt a papír árfolyama, ami ma több mint százszor annyit, 140 forintot ér.
Az Est Media hamarosan a nevét is elengedi, és új tartalmának megfelelően Delta Technologies Nyrt-re változtatja azt. A társaságban már eddig is felbukkantak új arcok, előbb Papp István (ex-Microsoft), majd Szlankó János (ex-KFKI) és Hetényi László (ex-BM), de most a legfrissebb közlemény szerint Antal Kadosa és Barna Zsolt személyében újabb, eddig más körökből ismert üzletemberekkel erősített a tőzsdén jegyzett cég. Mindketten 6,5 százalék mértékű befolyást szereztek a cégben.
Antal Kadosa: Mészáros jolly jokere
Antal Kadosa Adorján, a 43 éves berettyóújfalusi születésű, de pomázi dzsúdós, jogász és közbeszerzési szakember nagyon fontos szereplő a Mészáros-birodalomban. Régebben nemcsak közbeszerzési ügyekben, de például a visontai cégbirodalom felépítésében és a TV2 üzemeltetésében is kulcsszerepet kapott, a Mátra Energy, illetve a TV2 esetében is vállalt tisztséget.
Most már kevesebb a formális szerepe, de állítólag a legbelsőbb bizalmi kör tagja, csak jogi és közbeszerzési feladataival kevésbé férnek össze a céges tisztségek. Pályájának elején volt ügyvéd, majd előbb még inkább a baloldalnak dolgozó közbeszerzési szakember. Akkori cége, az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. szorosan összenőtt Nagy Szilárd (az MNB-alelnök, Nagy Márton testvérének) ügyvédi irodájával. Legismertebb munkahelye azonban alighanem a Provital Zrt. volt, a fideszes közbeszerzési piac koronázatlan királya. Érdekesség, hogy az egykori Provitalból még egy embernek lett köze a tőzsdei informatikai világhoz, Fehér István a 4iG körül bukkant fel egy időben.
A legenda szerint Antal Kadosa a jobboldalon főleg azzal szerzett érdemeket, hogy ő volt a motorja az egyik legkeményebb Simicska Lajos elleni akciónak, amikor a Közgépet három évre megpróbálták kizáratni a hazai közbeszerzésekből. Antal Kadosa eddigi egyetlen ismertebb kudarca az volt, hogy amikor 2014-ben aspirált a dzsúdószövetség elnöki székére, hiába támogatta őt a Mészáros és Mészáros, a Duna Aszfalt, a Puskás Akadémia, de Bakondi György katasztrófavédelmi vezető és Nagy Márton MNB-alelnök is, mégis alulmaradt.
Az angolul, németül és olaszul is felsőfokon beszélő Antal Kadosának Manhattan Akadémia néven van egy nyelviskolája is, amely informatikusokat is képez.
Barna Zsolt: gyorsan emelkedő bankárpálya
Barna Zsolt, a balassagyarmati származású, ma Nagykovácsiban lakó 46 éves bankár korábban pénz- és tőkepiaci felügyeleti vezető volt, majd 2010-ben csatlakozott az OTP-csoporthoz.
Volt a montenegrói CKB Bank elnöke, vezette az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt-t, elnökölte az OTP Alapkezelő Zrt-t. 2018. szeptember 1. óta az OTP Bank általános vezérigazgató-helyettese, ami azt jelenti, hogy bár nem tagja az OTP igazgatóságának, de ha Csányi Sándor akadályoztatva van, akkor ő a bankcsoport operatív első embere.
Erről maga Csányi Sándor is beszélt az Indexnek, amikor ezt mondta:
Barna Zsolt amúgy kiváló szakember, ismertük bankfelügyelő korából, majd dolgozott a bankban, azon a területen, amit most vezet, illetve az alapkezelőinknél is. Ha nem vagyok itthon, operatív ügyekben ő helyettesít.”
Barna Zsolt magas szintű operatív szerepéről azt hallottuk, hogy egyrészt nagyon bírja az OTP első emberének bizalmát, másrészt maga is elsősorban bankárnak tartja magát. Ezt csak azért kell esetében külön is hangsúlyozni, mert Barnáról gyakran elhangzik, hogy nemcsak az OTP-ben visz sok feladatot, hanem saját vállalatai is vannak és a NER tetejéhez is nagyon közel került.
A saját cégre példa, hogy Barna Zsolt tulajdonos egy Forest-Vill nevű, tavaly 3,5 milliárd forintos forgalmat elérő vezetékfektető cégben, illetve idén létrehozott egy Electric Four nevű vállalkozást is. A NER-kapcsolatokat pedig az mutatta a leginkább, hogy amikor Mészáros Lőrinc befolyása már egyre erősebben látszott a TV2 felett, a bankár a tévé igazgatóságának is tagja lett. Mivel kettejük funkciói között volt időbeli átfedés, innen ismerheti Antal Kadosát is.
Barma Zsolt személyes szerepével akkor is foglalkoztunk, amikor az OTP-s alapkezelők szép sorban bevásároltak a Mészáros-féle tőzsdei érdekeltségekbe, illetve amikor a bankár bérleti jogot szerzett egy Nógrád megyei kastélyra.
Miért jönnek az Est Mediába?
Azt tehát láttuk, hogy a két vezetőnek eddig is voltak a közvetlen fókuszukon kívüli gazdasági érdekeltségei, De vajon ez a mostani tulajdonszerzésük külön értelmezhető a cégcsoportjuktól, vagy csak valamilyen nagyobb léptékű közeledés kezdetének tekinthető?
Az Est Media helyzete például érdekes a 4iG tőzsdei céggel szemben is, amely nagy informatikai nyertes mostanában.
Ha tippelni kéne a következő vázlatpontokat lenne érdemes rögzíteni.
- Antal Kadosa biztosan nem kaphatna ilyen tisztséget Mészáros Lőrinc akarata ellenében, ahogyan azt sem gondoljuk, hogy Barna Zsolt egyeztetés nélkül vállalhatna meghatározó szerepet egy OTP-csoporton kívüli tőzsdei cégben.
- Akkor a Mészáros-világ, vagy az OTP került a kalandos életű Est Media mögé? Aligha, az érintettekkel nem beszéltünk, de azt hallottuk a környezetükből, hogy alapvetően egyedi gazdasági tapasztalataikkal szeretnének beszállni a cég életébe és nem valakinek a képviseletében. Viszont egyre több jel utal arra, hogy a 4iG már valóban kifejezetten Jászai Gellért irányítása alatt áll, és miként arról nemrégiben a 444.hu írt nagy cikket, az elválás a Mészáros-családtól nem volt zökkenőmentes, így a Mészáros-család alternatív it-szolgáltató felé is nyithat.
- Az Est Media és a 4iG között nyílt konfrontáció nincsen, ilyen nem is várható, de fontos jelzés, hogy a közbeszerzéseket sorra nyerő, amolyan királyi informatikai-távközlési szállítónak számító 4iG mellett is lehet a NER-ben informatikai pozíciót vállalni.
Mit fognak csinálni?
Vajon Antal Kadosa és Barna Zsolt keresett magának side-business befektetést, vagy az Est Media szeretett volna az üzletszerzés reményében neves aktorokkal erősíteni? Ezt csak az érintettek tudják, akik mindenesetre összehangoltan járnak el.
A magyar cégeknél mostanában igen gyakori az olyan folyamat, amely nem azonnal nyeri el végső formáját, főleg a médiából, vagy a bankszektorból vannak példáink, elég, ha a megyei lapok, az MKB, vagy a takarékok sorozatos tranzakcióira gondolunk. Ezekben a sztorikban lépésről, lépésre érkeztek a bejelentések. Hogy Antal Kadosa és Barna Zsolt belépésének lesz-e folytatása, azt a következő hetekben meglátjuk.
Az Est Media kalandos és színes történetében az lenne a meglepő, ha úgy telne el egy hónap, hogy nem érkezne valami, a részvényárfolyamot is érdemben érintő bejelentés.