Nem tudják elkezdeni a bértárgyalásokat az autógyártás kétséges helyzete miatt

2019.11.25. 10:56 Módosítva: 2019.11.25. 11:03

Bizonytalan a helyzet a járműiparban, ezért sok cégnél meglehetős csúszásban vannak a jövő évre vonatkozó bértárgyalások – írja a G7.

A lap megkérdezte az ágazat legjelentősebb érdekképviseleti szervét, a Vasas Szakszervezeti Szövetséget, hogy állnak az általában novemberben kezdődő bértárgyalások, és azt a választ kapta: 

A 40 CÉGBŐL, AHOL A VASAS JELEN VAN, EDDIG MINDÖSSZE KETTŐNÉL ZÁRULTAK LE ÉS TOVÁBBI NÉGYNÉL KEZDŐDTEK MEG A BÉRTÁRGYALÁSOK.

Ennek oka, hogy idén érzékelhető válságjelek mutatkoztak az autóiparban, és bár a magyar gazdaság és járműipar számára kulcsfontosságú Németország egyelőre elkerülte a recessziót, teljes Nyugat-Európában megállt a növekedés és a bizonytalanság megmaradt. A hazai nyugtalanító fejlemények említhetjük, hogy a járműipari vállalatok közül néhányban létszámstopot rendeltek el, a határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítják meg, a megüresedő pozíciókat nem töltik fel, a műszakok számát csökkentik, vagy csúsznak a beruházások, projektek.

A lap piaci szereplőkkel és elemzőkkel is beszélt, és az ez alapján kirajzolódó kép a most látszó bizonytalankodás ellenére nem egyértelmű, hogy a német autóipar strukturális változásai rosszul érintenék Magyarországot. A magyar munkaerő még mindig nagyon olcsónak számít az eurózóna bérköltségeihez képest, tehát ha ezek a cégek költséget akarnak csökkenteni, akkor erre jó lehetőség a termelés nyugatról keletre telepítése, vagyis a németországi gyárak dolgozói nagyobb veszélyben vannak. Az Audi például az összesen 61 ezer embert foglalkoztató ingolstadti és neckarsulmi gyárában is háromról kettőre csökkentette a műszakok számát, Győrben viszont maradt a három műszak, és csak a lejáró szerződések meg nem hosszabbításával spórolnának.

Emellett a bizonytalanságban a lassulástól való félelem mellett ott van az is, hogy mostanában áll át sok gyár az elektromotorok gyártására.