Hiába keres majd napilapokat számos postán

Csökkentené a hírlapárusításból származó veszteségeit a Magyar Posta, így számos postán megszüntetik ezt, írja a Magyar Nemzet.

Igazából már el kezdték megszüntetni a hírlapárusítást, ősztől év végéig elvileg 3-4 ütemben oldják meg a tevékenység leépítését. A leírás szerint ott szűnik meg, ahol veszteségesnek ítélik meg. Eddig egyébként szinte minden postán árultak újságokat. 

A cég vezetése szerint ez nem közszolgáltatás, hanem pusztán üzleti alapon árulják az újságokat. A lap azt írja, hogy 550-600 postafiókban maradhat meg a hírlapárusítás. Ezek mellett 200-250 mobilposta is hírlapárusító hely lehet még. 

Többet nem írnak arról, hogy hol fog megszűnni a szolgáltatás, de tekintve, hogy a KSH szerint tavaly év végén 2437 saját fenntartású postai szolgáltatóhelye volt az állami cégnek, úgy tűnik, hogy a posták többségén nem lesz ilyesmi.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34