Timót, Xénia
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Kivéreztetik a globalizáció létrehozóját

GettyImages-1642218
2019.12.10. 10:32
  • Az Egyesült Államok vétója miatt megbénult a Kereskedelmi Világszervezet egyik legfontosabb (és utolsó működő) szerve, a vitarendezési testülete.
  • Ez a szerv azt hivatott biztosítani, hogy az államok közti kereskedelmi vitákat békésen és a nemzetközi jog alapján rendezzék, nem fenyegetések és büntetőintézkedések által.
  • Bár a Kereskedelmi Világszervezet tevékenységét mind balról, mind jobbról gyakran szokás bírálni, annak szétverése közgazdászok félelmei szerint destruktív gazdasági nacionalizmushoz és a kereskedelmi háborúk elfajulásához vezet majd.
  • Az Európai Unió az utóbbi években jobb híján kisebb kereskedelmi szerződések hálózatával próbálja bebiztosítani kereskedelmi kapcsolatait, bár hosszú távon ezek sem jelentenek megoldást a Kereskedelmi Világszervezet kivégzése esetére.

Kevés olyan nemzetközi szervezet van, amely annyira erős célponttá vált volna egymással szögesen ellentétes politikai oldalak számára, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO):

  • a baloldal hagyományosan a rablókapitalista globalizáció létrehozójaként, a multinacionális vállalatok terjeszkedésének, a munkások kizsákmányolásának és a fejlődő világ kifosztásának eszközeként tekint rá;
  • a nyugati politikai fősodor, az üzleti szféra és a közgazdászok többsége a stabil, szabályalapú nemzetközi kereskedelmi rend legfontosabb intézményének tartja, amellyel az egyetlen baj, hogy a nacionalista acsarkodás miatt nem tud még nagyobb szerepet vállalni a világkereskedelem terelgetésében.
  • ezzel szemben Donald Trump amerikai elnök és unortodox tanácsadói szerint az amerikai szuverenitás korlátozásának, az Egyesült Államok kifosztásának és a munkahelyek ázsiai elrablásának eszközéről van szó;

E hármas közül a legerősebb fél, a Trump-kormány a jelek szerint elérte célját. Washington az elmúlt két évben a szervezet szabályait felrúgva vámháborút indított, a héten pedig sikerült megbénítania a WTO legfontosabb szervét, a kereskedelmi viszályok rendezésére létrejött vitarendezési testületet - amely például azért is felelt volna, hogy kimondja, az amerikai vámháború illegális.

EZ A POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS ABSZTRAKT JOGI VITÁKKAL TŰZDELT BEFOLYÁSI HARC A FÉLELMEK SZERINT ALAPJAIBAN ÁSHATJA ALÁ A NEMZETKÖZI GAZDASÁGI RENDET, ÉS SÚLYOSBÍTHATJA AZ AMERIKA ÉS A VILÁG KÖZÖTT FOLYÓ KERESKEDELMI HÁBORÚT, AMELY MÁR EURÓPÁBAN IS ELKEZDTE ÉREZTETNI HATÁSAIT

Az okok között szerepelnek régi amerikai sérelmek, a globalizáció valós problémái, Kína gazdasági megerősödése és Trump ideológiai beállítottsága is. A kompromisszum egyelőre nem látszik, miközben az Európai Unió jobb híján erősen aggódik a fejlemények miatt. 

Azért lett, hogy békét hozzon

A WTO elődjét, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményt (GATT) 1947-ben kötötte meg a nyugati világ 23 országa, hogy csökkentsék a nemzetközi áruforgalmat terhelő vámokat, kereskedelmi kvótákat és egyéb jogi és adminisztratív akadályokat, más szóval liberalizálják a világ kereskedelmét.

Emögött több politikai és gazdasági motiváció állt:

  • A klasszikus közgazdasági magyarázat, hogy a szabadkereskedelemmel elméletben mindenki jól jár. Az eredeti, 19. századi példa szerint Angliának sokkal jobban megéri Portugáliából bort importálnia, mint megpróbálnia belföldön, arra alkalmatlan éghajlaton szőlőt termeszteni és bort gyártani. Ugyanígy Portugália is jobban jár, ha Angliából importál gyapjút, mert a portugál klíma jóval kevésbé kedvez a juhtartásnak. Tehát ha a két állam kereskedik egymással, akkor mindketten hatékonyabban tudják felhasználni erőforrásaikat, és mindenhol nő a jólét.
  • Tágabb szempont volt, hogy a második világháborút követően stabil és kiszámítható nemzetközi gazdasági és politikai viszonyok jöjjenek létre, hogy ezzel elejét lehessen venni egy újabb konfliktusnak. E célból alapították az ENSZ-t, a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is, és hasonló okból indult az európai integráció.
  • A kereskedelmi liberalizáció Amerika önös gazdasági érdekeit is szolgálta: az Egyesült Államok a második világháború után messze a világ vezető gazdasági és technológiai hatalma volt, és szinte minden fontosabb piacon hatékonyabb volt másoknál.

Mindazonáltal a GATT egyre növekvő számú tagja csak mérsékelten akarta megnyitni a fontosabb, nagy belpolitikai lobbierővel bíró szektorait a külföldi konkurencia előtt. A helyzetet súlyosbította, hogy ahogy technológiai előnye csökkent és kereskedelmi mérlege negatívba fordult, az 1980-as évektől az Egyesült Államok egyre konfrontatívabbá vált a világkereskedelmet leuraló Japánnal és Nyugat-Európával szemben, és ahogy ma Kína ellen, akkor ellenük indított kisebb kereskedelmi háborút.

Részben ezen feszültségek megoldására, részben a hidegháború vége után a demokrácia és kapitalizmus visszafordíthatatlan globális győzelmébe vetett hit folyományaként jött létre a GATT alapjain a Kereskedelmi Világszervezet 1995-ben, ekkor már 123 taggal.

Bűnbakká vált

A WTO létrejötte azonban nem sok mindent oldott meg, sőt a szervezet a jobb- és balszélen is a globalizáció negatív hatásainak bűnbakjává vált. 

  • Visszatérő bírálat, hogy a WTO és általában véve a kereskedelmi liberalizáció a nagy cégeknek kedvez, csak a multik profitálnak belőle.
  • Ehhez kapcsolódik az az érv is, hogy a szabadkereskedelem káros a fejlődő országok nagy részére nézve, mert arra kényszeríti őket, hogy megnyissák piacaikat az erősebb nyugati multik előtt, amelyek aztán elsorvasztják a helyi cégeket és elviszik a profitot.
  • A bírálatok között szerepel, hogy a WTO figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi szempontokat, nem védi a munkások jogait, sőt azok ellenében hat (támogatja a termelés rosszabb munkajogi helyzetű fejlődő országokba telepítését).
  • Kína 2001-es WTO-csatlakozása után az Egyesült Államokban a WTO-t és általában véve a szabadkereskedelmet az ipari munkahelyek kínai “ellopásával” kezdték azonosítani.
  • Az is általános panasszá vált, hogy a WTO és annak vitarendezési mechanizmusa csorbítja az országok szuverenitását: Trump tanácsadói szerint a szervezet gyakran túlmegy hatáskörén, de a balos bírálatok között is előkerül, hogy a WTO “annak jelképévé vált, hogy a demokratikus kormányok nem tudtak ellenállni a globális gazdaság erejének”.

A bírálatokat a közgazdasági fősodor legalábbis árnyalja. Az tény, hogy a szabadkereskedelem a nagy cégeknek kedvez, de ezt a kereskedelemgazdaságtan a termelékenység és így (a termékek árainak csökkenése által) a jólét növelésével kapcsolja össze. Az is tény, hogy nyugaton jelentősen visszaesett az ipari foglalkoztatottság, de egyes kutatások szerint ez inkább a technológiai fejlődés és az automatizáció következménye; annak negatív hatásait pedig nem a globalizáció visszacsinálásával, hanem a szociális, oktatási és adópolitikán keresztül lehet kezelni. (Erről korábban részletesen írtunk.)

A fejlődő országok kirablásának pedig ellentmond, hogy a globalizáció legnagyobb nyertesei a fejlődő országok szegényebb rétegei voltak – a nyugati legfelsőbb vagyoni rétegek mellett –, a kereskedelem pedig az utóbbi 70 évben a növekedés egyik legfontosabb forrása volt a világban. Ettől függetlenül viszont azt is nehéz tagadni, hogy a munkajogok vagy a környezetvédelem terén negatív a mérleg, miközben az egyes országok és jövedelmi csoportok nagyon eltérően részesedtek a dolog gyümölcseiből (az eltérő nemzeti gazdaságpolitikáktól sem függetlenül).

Nem képviseli Amerika érdekeit

Ettől függetlenül Trump sérelmei nem feltétlenül újak, és a WTO működését kevésbé vérmesebb politikusok és közgazdászok is gyakran bírálják. A mostani feszültségek gyökerei már évtizedekkel ezelőtt előkerültek, részben a világgazdaság átalakulása, részben a WTO gyengeségei miatt. 

Míg az ipari termelés Kelet-Ázsiába települt, a Nyugat egy sor új területen vált világvezetővé, mint a pénzügyi szolgáltatások, a szórakoztatóipar, tudásintenzív szektorok (szoftver- és gyógyszeripar) vagy a digitális kereskedelem. Amerika jó ideje próbálja ezeket behozni a WTO alá, a fejlődő világ ellenkezése miatt nem sok sikerrel (a WTO megalapításakor elfogadtak egy-egy egyezményt a szolgáltatáskereskedelemről és a szellemi tulajdonjogok védelméről, de ezek nem túl erősek).

Amerika és a nyugati világ számára is gondot okoz, hogy miközben a fejlődő országok gazdasági súlya jelentősen megnőtt, azok továbbra is külön elbírálást követelnek. (A WTO tagjainak kétharmada, a világ 20 legnagyobb gazdaságából tíz fejlődő országnak tekinti magát.)

Kiváltképp Kína esetében feszültségforrássá vált az állam nagy közvetlen gazdasági befolyása, az állami cégek jelentős súlya, egyes szektorok állami támogatása és a szellemi tulajdonjogok védelmének hiánya (más szóval a technológialopás), ami a Nyugat szerint torzítja a versenyt. (Ez részben annak a lenyomata, hogy a WTO létrehozásakor az gondolták, hamarosan az egész világot liberális piacgazdaságok fogják uralni, ami nem jött be.)

Az Egyesült Államok tehát egy csomó dologban szeretne változtatást, de a WTO szabályait csak egyhangúlag lehet módosítani, a jelenleg 164 tagállamot számláló szervezet így döntésképtelenné vált a viták miatt: legutóbbi tárgyalási fordulója 2001-ben indult, és sehova sem jutott. Washington eközben számos egyoldalú importkorlátozást vezetett be, értelmezése szerint azért, hogy ellensúlyozza Kína és más országok versenytorzító lépéseit (ez tehát nem Trump alatt kezdődött). A WTO vitarendező testülete viszont ezen lépések jelentős részét illegálisnak találta.

Emiatt Amerika az ezredforduló óta bírálja a WTO vitarendezési mechanizmusát: szerintük a testület gyakran túllép hatáskörén, döntéseivel olyan dolgokba is beleavatkozik, amelyekben nincs joga ítélkezni.

(Amerika panaszairól korábban részletesen is írtunk.)

Anno követelték, most ütik

A dolog iróniája, hogy a vitarendező testületet pont az Egyesült Államok 1980-as évekbeli követelései miatt hozták létre; a szerv pedig az esetek többségében az Egyesült Államok javára dönt a Kínával szembeni vitákban, de nemrég az Airbus támogatása miatt az EU-t is elítélte Washington panaszára. Ez azonban látszólag nem hatja meg Trumpot, aki háromfrontos támadást indított a szervezet ellen: 

  • Egy jogi kiskaput kihasználva, nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva vezetett be büntetővámokat a külföldi termékekre (Washington értelmezésében nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozás esetén nem kell a WTO jóváhagyása az ilyesmihez).
  • Kínára a WTO vitarendezési szabályainak betartása nélkül vetett ki büntetővámokat. (Büntetővámokat elvben csak akkor lehet kivetni, ha a panaszos ország beperli a szabályszegéssel vádolt felet a WTO előtt, és a WTO testülete úgy dönt, a másik fél valóban szabályt szegett).
  • Végül pedig vétójával megakadályozta, hogy új bírókat nevezzenek ki a vitarendezési testület fellebbviteli szervébe.

Ez utóbbi azért fontos, mert a WTO előtti kereskedelmi viták két fokon zajlanak: ha az elsőfokú döntést nem fogadja el valamelyik fél, másodfokon a fellebbviteli testület dönt. Ez hét tagból áll, akik közül legalább három kell egy ügy eldöntéséhez. A tagokat négy évre, egyhangúlag választja a WTO tagsága, viszont 2017 júniusa óta nem tudtak új tagokat kinevezni a lejárt mandátumú bírák helyére, mert az első esetben az EU, azóta az Egyesült Államok blokkolja a kinevezéseket.

Eddig a minimális létszámmal, három taggal működött a testület, de december 10-én két bíró megbízatása is véget ért, a maradék egy bíró pedig önmagában nem járhat el.

A vitarendezés tehát megbénult, hiszen a jelen esetben ha egy állam megfellebbezi az elsőfokú döntést, fellebbviteli bírók hiányában megoldatlan marad az ügy.

Baj lesz

A gyakorlatban ez a félelmek szerint ahhoz vezethet, hogy még jobban eldurvulnak napjaink kereskedelmi háborúi. Globális vitarendezési mechanizmus nélkül jobb híján csak kétoldalú egyezkedés útján lehet rendezni a nézeteltéréseket, ez viszont kedvez az olyan, háborúzni vágyó országoknak, mint Donald Trump Amerikája, amely Kína mellett Dél-Koreát, Japán, Törökországot és legújabban Brazíliát és Argentínát is csuklóztatja, és párszor a németeket is megfenyegette már. A WTO-rendszer szétverésével közelebb kerül egy Amerika-EU kereskedelmi háború is, ami biztosan fájna a kontinensnek.

Egyesek szerint pont erre játszanak Trump tanácsadói:

a világ legnagyobb gazdaságaként Amerikának egyszerűbb egy-az-egyben lerendeznie vitás ügyeit más államokkal, mint egy független szervezet döntésében bízni.

Mindazonáltal ahogy mind az 1980-as évek kereskedelmi viaskodásai, mind a mostani amerikai-kínai viszály befagyása jelzi, ez nem feltétlenül nyerő taktika: Trump két évnyi izmozással nem sokkal került közelebb céljai eléréséhez, sőt az amerikai gazdaságnak pont azok a szektorai teljesítenek a legrosszabbul, amelyeket védeni akart lépéseivel.

Másfelől Washington régi panaszai ellenére az amerikai közgazdászok nagy része szerint az ország (kereskedelmi mérlegétől függetlenül) alapvetően jól járt azzal, hogy a WTO és a többi nemzetközi intézmény kiszámítható viszonyokat teremtett a világgazdaságban; ezek felrúgásával pedig ha kétoldalú ügyekben erősebbé is válik, rendszerszinten egy instabilabb, emiatt kedvezőtlenebb helyzettel találja szemben magát.

Hogy mi jön december 10. után, azt csak találgatni lehet, bár számos potenciális verzió kering.

  • A legrosszabb forgatókönyv, hogy visszatér az a fajta gazdasági nacionalizmus, amely a második világháború előtti időszakot jellemezte, és kereskedelmi viták végeláthatatlan sora indul.
  • A köztes verzió, hogy (akár Trump bukása miatt, akár jobb belátásra térésével) az Egyesült Államok befejezi a vétózást, és a dolgok visszatérnek a megszokott kerékvágásba.
  • A harmadik nagyobb narratíva pedig az, hogy a világgazdaság kormányzása a WTO égisze alól átkerül úgynevezett plurilaterális egyezmények alá.

Ezek néhány nagyobb gazdaságot felölelő szerződések, amelyek a WTO-nál jóval messzebb mennek a liberalizációban, mint például az EU által nemrég KanadávalJapánnal és Latin-Amerikával kötött paktumok, vagy a csendes-óceáni térség tizenegy országát felölelő egyezmény. Ezekkel szemben ugyanakkor manapság ismét felszínre kerültek azok a bírálatok, amelyek az 1990-es években a WTO létrehozását kísérték, globális alternatívát pedig eleve nem jelentenek. 

(Borítókép: Tüntető a 2002-es WTO találkozó idején Sidney-ben november 12-én. Fotó: Chris McGrath / Getty Images Hungary)