Az USA és Kína megállapodott az importvámokról

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot, írta az MTI. Korábban már megjelentek a megállapodásról szóló információk.

A két ország képviselői pénteken egy időben jelentették be, hogy tető alá hozták a régóta várt részmegállapodást. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közölte azt is, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat az átfogó megállapodás megkötésének érdekében, nem várják meg a jövő novemberi amerikai elnökválasztást.

Jelezte, hogy a kínai importtermékekre korábban bevezetett pótvámok közül a 25 százalékos tarifa érvényben marad, a többit pedig 7,5 százalékra csökkentik. Megerősítette, hogy a december 15-re beütemezett vámemelés elmarad.

Pekingben az érintett minisztériumok magas rangú képviselői sajtótájékoztatójukon rámutattak, hogy a megállapodás védeni fogja a külföldi cégek érdekeit Kínában, csakúgy mint a kínai vállalatok jogos érdekeit az Egyesült Államokban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59