Erősödik a brit font a választási eredmények hatására

A brit konzervatív párt választási győzelmére erősödött a font a főbb devizákhoz, így például a dollárhoz és az euróhoz képest a péntek reggeli ázsiai kereskedésben.

Röviddel fél nyolc előtt a font 2,4 százalékkal, 1,3475 dollárra erősödött a csütörtöki 1,3161 dolláros záróértékéhez képest.

A font a csütörtöki ázsiai kereskedés korai szakaszában 2018 májusa óta legmagasabb szinten, 1,3516 dolláron is állt.

A brit fizetőeszköz jelentősen erősített az euróval szemben is. Pénteken fél nyolc körül több mint két százalékos drágulással 82,80 penny ért egy eurót,

a font 2016 júliusa óta nem volt ilyen erős.

A forint is elégedett a konzervatív győzelemmel

Péntek reggel 329,36-nál járt a forint az euróval szemben, ez stagnálást jelent a csütörtök esti szinthez képest. Vagyis a jelek szerint kitart 330 alatt a magyar deviza, a következő fontos szint innen 328-nál van, azt vehetjük célba. Az utóbbi hónapokban a forintot is a brit választás, pontosabban a brexit körüli bizonytalanság alakította leginkább. Boris Johnson nagy győzelmével, és az unióból való kilépés biztossá válásával ez a bizonytalanság kiárazódhat.

A brit választások eredményének alakulását élőben tudósítottuk, néhány körzetben még számolnak, de az már eldőlt, hogy Boris Johnson konzervatív miniszterelnök nagyot nyert a csütörtöki brit választáson, a becslések szerint a végén 360-nál is több képviselővel Margaret Thatcher óta nem látott győzelmet érhetnek el a toryk.

Ez azt is jelenti, hogy a választást történelminek nevező Johnson

KILÉPTETHETI A BRITEKET AZ EU-BÓL A BREXIT 2020. JANUÁR 31-I HATÁRIDEJÉVEL, ONNANTÓL PEDIG A JÖVŐBELI KAPCSOLATOKRÓL KEZDŐDNÉNEK A TÁRGYALÁSOK.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34