Átmenetileg abbahagyja a Boeing a 737 MAX gyártását

Több repülőgépbaleset után egy időre abbahagyja a Boeing a 737 MAX típusú gépeinek gyártását januártól, írja a BBC.

A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból azután, hogy  március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság  Boeing-gépe, és  öt hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air  szintén Boeing 737 MAX gépe. A katasztrófákban 346 ember vesztette életét.

Gyártásuk viszont mindeddig nem maradt abba. A hír bejelentése után a Boeing részvényei még négy százalékkal zuhantak. 

Világszerte egyébként nagyjából 400 Boeing 737 MAX van parkolóra állítva. 

A gép típushibájáról és azokról a folyamatokról, amelyek a gépek katasztrófáihoz vezettek, itt  olvashat részletesebben Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a Boeing két, 737 MAX 8 típusú gépének szerencsétlenségét a repülőgép emelkedési szögét szabályozó szoftver hibája okozta, amelyről a vállalat vezetőinek is tudniuk kellett, hiszen - mint kiderült - a hibát több pilóta is jelezte. Ugyanakkor felmerült a pilóták továbbképzésének elégtelensége, valamint az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) felelőssége is, mivel a vizsgálatok szerint a hivatal nem kellő gondossággal folytatta le a géptípus repülési engedélyének kiadását szolgáló eljárást.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34