Ágnes
-3 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Feljelentést tervez Hadházy a gyanús kispesti útfelújítások ügyében

2019.12.16. 11:58 Módosítva: 2019.12.16. 13:38

Feljelentést tervez tenni Hadházy Ákos, független parlamenti képviselő a kispesti járdafelújítások ügyében, ugyanis szerinte rendszeresen túlszámlázták azokat a munkálatokat, amelyeket Somogyi Lászlóné kispesti képviselő volt férjének cége, az Anildia Kft., valamint egy másik cég, a Compassion Kft. végzett.

Utóbbi cég azért érdekes, mert a 24.hu beszámolója szerint ez az a vállalkozás, amely papíron szintén az Anildia Kft.-hez kötődik, és korábban megnyerte a kerületi egészségügyi intézet felújítását. Ezt az MSZP-ből időközben kizárt kispesti önkormányzati képviselő, Lackner Csaba is emlegette az egyik kiszivárgott hangfelvételen

Hadházynak az a tény gyanús, hogy a cégek által végzett aszfaltozási, valamint felújítási munkák során rendre meghaladta a leszámlázott munka mennyisége és bruttó értéke a szerződéseben előzetesen megállapított összeget. Miután kikérte az adott megbízások dokumentumait, a megbízást, a teljesítés igazolást és a számlát is, a Compassion Kft. esetén a következő összegkülönbségek lettek gyanúsak Hadházynak a teljesség igénye nélkül :

  • 1. sz Megrendelés: Becsült érték bruttó 4.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 9.370.280 forint. 
  • 3. sz. Megrendelés:  Becsült érték bruttó 10.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 15.067.460 forint. 
  • 4. sz. Megrendelés:  Becsült érték bruttó 6.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 13.540.478 forint.
  • 8. sz. Megrendelés: Becsült érték bruttó 10.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 17.443.538 forint. 
  • 11. sz. megrendelés: Becsült érték bruttó 6.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 16.389.548 forint.
  • 21. sz Megrendelés: Becsült érték bruttó 4.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 9.370.280 forint.
  • 4. sz. Megrendelés:  Becsült érték bruttó 6.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 13.540.478 forint.
  • 8. sz. Megrendelés: Becsült érték bruttó 10.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 17.443.538 forint. 
  • 11. sz. megrendelés: Becsült érték bruttó 6.000.000,-Ft, leszámlázott bruttó 16.389.548 forint. 

Egyértelműen elmondható: a legtöbb esetben jóval több munkát számoltak  el, illetve jóval nagyobb összeget számláztak ki, mint amiről a megrendelés szólt. Láttunk olyan esetet, ahol valóban több járdát aszfaltoztak le, mint ami a megrendelőben szerepelt, de egyáltalán nem annyival, mint amennyi a számlán szerepelt.

– kommentálta a dolgot a képviselő. A teljes listát a kifogásolt tételekről, a képviselő Facebook-oldalán lehet megtekinteni. 

Hadházy Ákos egy másik olyan állításnak is utánanézett, amely elhangzott azon a videón, ahol valaki, aki többek szerint Lackner Csaba, azt állítja, hogy annak ellenére vett fel az önkormányzat milliárdos hitelt, hogy 800 milliós tartaléka volt.  A jegyzőkönyvek alapján Hadházy valósnak tartja az állítást, és szerinte nem tiszta, miért is kellett felvenni a kölcsönt. 

A vitatott tételek és a hitel kapcsán elküldtük kérdéseinket a kispesti önkormányzatnak is, ők a következő választ adták:

"A Hadházy Ákos képviselő úr honlapján megjelent állításokat Kispest Önkormányzata határozottan visszautasítja. Az ott leírt vádakat a következő napokban tételesen cáfolni fogjuk. Kispest Önkormányzata mindig a vonatkozó jogszabályok szigorú betartása mellett működött és működik jelenleg is.

A valótlan állításokkal kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket megtesszük.

 2017.évben döntött a testület az 1 milliárd fejlesztési hitelfelvételéről, melyhez Kormányengedélyt kaptunk.

A hitelfelvételi kérelmünket a Magyar Államkincstárhoz kellett benyújtani, a Kincstár jóváhagyása után mehetett Kormányengedélyezésre, ami megtörtént.

A Hitelt fejlesztési feladatokra és ütemezésben hívtuk le 2017-ben 485 milliót, 2018-ban 210 milliót és 2019-ben 305 milliót. A 2017.évi költségvetés egyensúlyának biztosításához került már az eredeti költségvetésbe 800 millió Ft pénzmaradványigénybevétele betervezésre a hitelfelvétel mellett. A 2016 évi zárszámadásról szóló 23/2017( V.29) önkormányzati rendelet 5.§.-ában bemutataásra is került, hogy az 1,4 milliárdos pénzmaradvány nagy része már a költségvetésben tervezésre került kerület fejlesztési kiadásokra, a többi áthúzó kiadásokra kötelezettséggel terhelve volt és mindössze 300 Millió Ft került Fejlesztési Tartalékban, előre nem látható kiadásokra vagy pályázatok önrészéhez kiegészítésre.

A hitel szociális, köznevelési, közoktatási egészségügyi, kulturális és sport célú épületek és ingatlanok felújításhoz és fejlesztéséhez lett igénybevéve, elsősorban közterületi fejlesztések (játszótér, park, úthálózat, kispiac)  finanszírozása és az előbbiek kiegészítése (pl. egészségügyi intézet)  történt a pénzmaradványból."