450 milliárdra bővítik a jegybank kötvényprogramját, amit imádnak a NER-cégek

A növekedési kötvényprogram (NKP) keretét az eddigi 300 milliárd forintról 2020. január elsejével 450 milliárd forintra emelik – tájékoztatott a monetáris tanács kedden a Magyar Nemzeti Bank a keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményében.

A kamatdöntő ülésen az alapkamatot változatlanul hagyták, az NKP-val kapcsolatos hír azonban érdekesebb, ez az a program ugyanis, amit általánosságban a hazai kötvénypiac fejlesztése és a vállalati finanszírozás könnyítése érdekében indítottak, de a NER-cégek jelentősen felülreprezentáltak a kibocsátók között. Részt vesz benne például a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. és a Tiborcz István-féle BDPST tulajdonában lévő Appeninn Nyrt., vagy Szíjj László Duna Aszfaltja. A konstrukció lényege, hogy a programba jelentkező, legalább egymilliárd forintos mérlegfőösszegű, legalább B+ fokozatú hitelminősítésű magyarországi székhelyű vállalatoktól a a jegybank megvásárolja a kibocsátott kötvények legfeljebb 50 százalékát. 

Az adófizetők szempontjából ebben az lehet kockázatos, hogy amennyiben a következő 7-10 évben a mai gazdasági struktúra megváltozik, és alapvetően módosulnak a NER-es cégek üzleti lehetőségei, akkor semmi sem garantálja, hogy ezeket a nagy összegű hiteleket (a konstrukció bővítésével most már 450 milliárd forintról beszélünk) vissza fogják tudni fizetni. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

5 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34