A ponty ezer, a harcsa háromezer forint környékén mozog az idén is

Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI-vel.

Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy

karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli.

A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.

Sokan keresik az év végi ünnepekre a hazai szürke, illetve afrikai harcsát is. 

A harcsa kilogrammonként 2500-3200 forintért kapható.

Népszerűek még az apróhalak, a kárász és a keszeg, illetve a busa és az amur is, főleg feldolgozott, tisztított szelet és filé formában. Ilyenkor kerül a pultra az évközben kevésbé fogyasztott süllő és a pisztráng nagy része is .

Lévai elmondta, hogy ilyenkor fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka. A magyar halfogyasztás folyamatosan nő, jelenleg 6,7 kilogrammot tesz ki, míg a 90-es években egy főre 2 kilogramm jutott. Az uniós átlagfogyasztás személyenként 20 kilogramm.

Kitért arra is, hogy a karácsonyi halvásárlást segítve a szervezet létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat. A MA-HAL tagszervezetei több mint 50 településen közel 80 halárusító ponton árusítanak friss édesvízi halakat a karácsony előtti héten.

Az ágazat éves árbevétele 16 milliárd forint volt tavaly, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból nem importál, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint tavaly a magyar tógazdaságokban a haltermelés meghaladta a 22 ezer tonnát, a zárt rendszerekben (intenzív) termelt halaké pedig a 4 ezer tonnát, amelynek több mint 90 százaléka afrikai harcsa volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34