Mosna, főzne, takarítana a jövőben az Uber

Miközben a világ kormányai különböző módokon reagálnak arra a kihívásra, amit az Uber megjelenése jelentett, van ahonnan lényegében elüldözték (ilyen Magyarország), van ahol pedig azt szeretnék elérni, hogy biztosítson munkavállalói jogokat a cég azoknak, akik a szolgáltatásukon keresztül végeznek munkát. Azonban az Uber előre menekül és kiterjesztené a gig economy modelljét más típusú munkákra is, írja a Bloomberg

Az Uber a személyszállítás és az ételkihordás után egyéb munkákra is kiterjesztené a modelljét, például mosás, takarítás, főzés, Uber Works néven. Az új szolgáltatás tesztüzeme Chicagóban zajlik majd, és ott bevált Miamiban is tesztelik majd.

Az új appal elsősorban azokat célozzák meg, akik jelenleg munkaközvetítő cégeken keresztül dolgoznak, de első körben a sofőrök közül próbálnak meg majd verbuválni munkásokat, mondta Andrey Liscovich, az Uber Works projektigazgatója. Az, hogy olyan munkák is bekerülnek az Uber alá, amelyekhez nem szükséges a jogosítvány, így egy nagyobb munkaerőbázist tudnak majd kiépíteni.

A cégnek szüksége is lehet rá, hogy új utakat keressen, ugyanis jelenleg nem muzsikálnak túl rózsásan, 1,16 milliárd dolláros (nagyjából 344 milliárd forintos) veszteséget jelentettek 2019 harmadik negyedévében. Emellett a teljes idei évre várható veszteségüket is megemelték százmillió dollárral, 2,9 milliárd dollárra.

Maga az ötlet egyébként nem annyira új egyébként, egyes munkákra, például takarítás, már vannak alkalmazások, azonban az Uber ismertségben és infrastruktúrában teljesen más szinten van, így érdekes, hogy milyen változást hozhat az alkalmi, beugrós munkák világában, ha élesedik a dolog.

Wall Street Journal  tudósítása szerint egyébként elég nagy káosz van jelenleg az ilyen jellegű munkák terén Kaliforniában, mivel egy frissen elfogadott törvénymódosítás, amely jövőre lép érvénybe, kötelezné az államban a munkaadókat, hogy az alkalmi munkavállalókat is alkalmazottnak, nem pedig alvállalkozónak tekintsék. Azonban általános tanácstalanság uralkodik, hogy mit is jelent ez majd egy pszichológusnak vagy egy kamionsofőrnek a gyakorlatban. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34