Népszerűek voltak a startupok a kockázati tőkebefektetések piacán

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint a harmadik negyedévben 45 tranzakció során összesen 10,123 milliárd forint értékű tőkéhez jutottak a vállalkozások Magyarországon. Ez az összeg közel a háromszorosa az előző év azonos időszakában (3,490 milliárd forint) realizáltnak - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A legjelentősebb értékű tranzakció magántőkéhez köthető, 5,6 milliárd forint értékben - ez adta a teljes negyedéves befektetések több mint felét, írja az MTI

Az átlagos befektetési érték a tavalyi 81 millió forintról 225 millióra ugrott idén, főképpen az egyetlen nagy összegű magántőke befektetés miatt, enélkül 25 százalékos emelkedéssel 103 millió forint lett volna.

A harmadik negyedévben a tranzakciók közül 35 első körös befektetés volt, ezek tették ki a befektetések 91 százalékát. A közlemény szerint a legtöbb ügylet az inkubációs, illetve start-up fázisban lévő vállalkozásoknál történt: 30 a 45-ből. Az inkubációs ügyleteknél 15 millió, a start-up ügyletek estében pedig 54 millió forint volt az átlagosan befektetett összeg.

A harmadik negyedévben a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint az üzleti és ipari termékek ágazatba került: itt költötték el a negyedévben befektetett összeg 79 százalékát. A negyedévben 17 kiszállás történt, amelyek négy alaphoz köthetőek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34