Bruttó 500 ezer forintos jutalmat kaphatnak a rendőrök

Egy kiszivárgott belügyminisztériumi rendeletet posztolt a Zsaruellátó Facebook-oldal, amely szerint a belügyi tárca irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek hivatalos szolgálati viszonyban álló tagjai bőkezű juttatásban részesülnek az év végén. 

A kiszivárgott rendelet - melynek valódiságát a Facebook-oldal szerkesztője szerint az is igazolja, hogy a Megyei Tevékenység Irányítási Központtól pecséttel, aláírással ellátott kísérőlevelet is kaptak - azt rögzíti, hogy a rendvédelmi szervek december 1-jén szolgálatban álló tagjai bruttó 500 ezer forint különleges közszolgálati juttatást kapnak. Az összeget december 31-ig meg is kell kapniuk a szöveg szerint. 

A rendőrök közül azok nem jogosultak a pénzre, akik a kifizetés hónapjának első napján (jelen esetben december 1-jén) illetményre sem voltak jogosultak, akiknek távolléti díjának 50%-át vagy teljes illetményét vissza kellett tartani, akik felmentésük idejét töltötték, akik vezénylés jogcímen látnak el hivatalos szolgálatot, kivéve, ha illetményüket a belügy vagy a belügy alá tartozó szervezet állapította meg.

Kerestük a Belügyminisztérium sajtóosztályát, valódi-e a rendelet, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. Amennyiben stimmel az összeg, a rendőrök több jutalmat kaphatnak, mint például a Külügyminisztérium dolgozói átlagosan, de az Ügyészség alkalmazottainál azért kevesebbet

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34