Lelép az Uber igazgatótanácsából a cég botrányhős alapítója

Az Uber keddi bejelentésének értelmében távozik a cég igazgatótanácsából az alapító és korábbi vezérigazgató Travis Kalanick, aki saját bevallása szerint a jövőben új projektjeire, valamint filantróp tevékenységére fókuszál majd – írja az Engadget.

Korábban is voltak már arra utaló jelek, hogy Kalanick kész arra, hogy teljesen kiszálljon az Uberből. Egyebek mellett például az, hogy úgy szórta a tulajdonában lévő részévnyeket, mint a cukrot, és közben szépen milliárdos is lett

Kalanick 2010 és 2017 között volt az Uber vezérigazgatója, ez alatt pedig számos botrányba beleszaladt: az iszonyú vállalati kultúráról kiszivárgó jelek, az ipari kémkedés komoly vádja, illetve egyéb ügyek mellett elsősorban a számtalan szexuális zaklatásos ügy tette be az ajtót a cég és az alapító hírnevének. Kalanick helyére az Expedia korábbi vezetője, a céget jelenleg is irányító Dara Khosroshahi érkezett.

A tavalyi évet így is tetemes veszteséggel zárta a cég, ami ugyan nem volt akkora bukás, mint egy évvel korábban, ám jól mutatja, hogy az Uber még mindig nyögi az alapító tevékenységének következményeit. A cég éppen decemberben állított fel például egy 4,4 millió dolláros alapot, amiből a szexuális zaklatás áldozatává vált korábbi és jelenlegi alkalmazottakat kárpótolnák, és a sofőrök kifizetetlen bére is régóta húzódó probléma.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59