Több mint 16 millió utas fordult meg a budapesti reptéren

2019.12.27. 14:05

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken, tájékoztatott a Budapest Airport (BA). A forgalom a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti.

2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak az idén 33 új járat indult el – új városok és a már meglévők felé egyaránt –, és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei, írja az MTI.

Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, közvetlen járatokkal érhető már el például Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai célpontok, Csengtu, Csungking és Sanya is csatlakoznak az új járatok sorába.

A Budapest Airport 2019-ben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, ezek 2020-ban folytatódnak, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, írják a közleményben.

Októberben az derült ki, hogy Londonba repül innét minden tizedik utas, a rangsorban a következő Frankfurt, majd Párizs és Brüsszel, az ötödik pedig Tel Aviv.