Legurult a futószalagról az első Kínában gyártott Tesla

A kaliforniai székhelyű elektromos autókat gyártó vállalat január 7-én kezdte meg Sanghajban első, az Egyesült Államokon kívüli üzemének építését, amely egyúttal az első, teljes mértékben külföldi kézben levő autógyár Kínában. A kevesebb mint egy év alatt felépített üzemben gyártott első 15 járművet a vállalat alkalmazottainak adták át egy ünnepségen hétfőn.

A mintegy 2 milliárd dollárból felépített sanghaji gyárban a Tesla Model 3 személyautó két típusát gyártják, amelyek kizárólag Kínában kerülnek piacra mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron. Az importált Model 3 induló ára ezzel szemben 439 ezer jüan (18,5 millió forint) Kínában.

Egy múlt pénteki bejelentés szerint a kínai gyártású Tesla járművek felkerültek a 10 százalékos gépjárműbeszerzési adó alól mentességet élvező járműtípusok listájára, emellett pedig, egy szintén decemberi döntésnek köszönhetően, vásárlóik járművenként csaknem 25 ezer jüannyi (1 millió forint) állami támogatásban részesülhetnek.

A sanghaji gyár létesítésével a Tesla növeli jelenlétét a világ legnagyobb járműpiacán, egyúttal pedig kiküszöböli az amerikai-kínai kereskedelmi háború eladásaira gyakorolt hatását.

(Borítókép: Tesla Model 3 Sanghajban 2019. december 30-án. Fotó: Yilei Sun / Reuters)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59