Bekeményít a japán rendőrség Ghosn-ügyben: elfogatóparancsot adtak ki a szökött üzletember felesége ellen

2020.01.07. 12:28

A japán ügyészség elfogatóparancsot adott ki Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern volt vezetőjének felesége ellen hamis tanúzásért – számolt be a Kyodo japán állami hírügynökség alapján az MTI kedden.

Carole Ghosnt azzal vádolják, hogy tavaly áprilisban egy bírósági meghallgatás során hamis vallomást tett. A nő többször bírálta, hogy hónapok óta házi őrizetben tartják férjét, és kételkedett benne, hogy tisztességes bírósági eljárásban lesz része. A Japánban sikkasztással vádolt libanoni-brazil-francia üzletember felesége korábban Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnöktől is segítséget kért Ghosn ügyében.

A volt Nissan-vezér egyik szóvivője szánalmasnak nevezte a Carole elleni elfogatóparancsot. Hangsúlyozta, hogy Ghosn felesége önként tért vissza Japánba kilenc hónappal korábban, hogy válaszoljon az ügyészség kérdéseire, és vádemelés nélkül, szabadon távozhatott.

Ghosn a múlt héten szökött meg kalandos körülmények között tokiói házi őrizetéből, és Törökországon át Libanonba utazott. Az üzletemberhez közel álló források korábban azt mondták, hogy a szökést egy biztonsági magáncég szervezte meg. A legfrissebb hírek szerint Ghosn elhagyta a házat, tömegközlekedéssel utazott Oszakáig, az ottani reptéren pedig egy hangszertokban csempészték fel egy magángépre, amivel Libanonba utazott. 

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elfogatóparancsot adott ki ellene, amelyet Bejrútban megkaptak az illetékes belügyi hatóságok, és továbbították a bíróságnak. Intézkedés egyelőre nem történt. Tokió és Bejrút között nincs kiadatási egyezmény, és Libanon általában nem adja ki állampolgárait.