Orbán: A 3 gyerekes nőkre is kiterjesztenénk az szja-mentességet

2020.01.09. 14:02 Módosítva: 2020.01.09. 15:19

Az év első kormányifóját maga Orbán Viktor tartotta, el is árult néhány részletet a kormány tervezett intézkedéseiről újságírói kérdésekre válaszolva. 

Az egyik érdekes újdonság, hogy a tavaly év végén bejelentett második családvédelmi akcióterv részeként Orbán szeretné, ha a jelenleg még csak a 4 gyerekes anyákra vonatkozó

szja-mentességet kiterjesztenék a 3 gyerekes anyákra is. 

A 4 gyerekes nők jövedelemadó-mentességét tavaly, a családvédelmi akcióterv első felvonásával vezették be 6 másik intézkedéssel egyetemben, de azt már egy ideje lehet tudni, hogy itt nem áll meg a kormány. Családpolitikára a saját számításaik szerint 2020-ban már 2228 milliárd forintot fognak költeni, ennek részeként merülhet fel az adómentesség kiterjesztése is. Hogy ennek mekkora lenne a költsége, azt egyelőre nem tudni, korábban úgy számoltunk, a 4 gyerekes nőkre vonatkozó kedvezmény nagyságrendileg 90-130 milliárd forintos költségvetési kiesést jelenthet az államkasszának. 

Orbán azért azt is hozzátette, a tervéért még meg kell harcolnia Varga Mihály pénzügyminiszterrel "szakmailag (nem emberileg), mert nem biztos, hogy ezt a forrást elő tudják teremteni."