Ipoly
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Másfél milliárdos közbeszerzéssel kezdi az évet a NER kedvenc informatikai cége

2020.01.13. 09:43

Sikeresen indul az év a Jászai Gellért vezette 4iG-nek, az informatikai cégnek, amely szárnyal azóta, hogy a NER közelébe került. A cég hétfőn bejelentette, hogy elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztérium által kiírt, Magyar Falu Program keretében a „Orvosi ellátást segítő orvosi eszköz mintaprogram” című alprogramhoz kapcsolódó informatikai rendszerek megvalósítására kiírt pályázatot, 1 555 346 000 forint értékben. 

A szerződést január 19-én fogják megkötni, ezt követően pedig a cég közleménye szerint a „4iG által megvalósítandó fejlesztések az egészségügyi alapellátás keretében végzett tanácsadási, prevenciós, illetve lakossági szűrésekhez kapcsolódó háziorvosi tevékenységek megfelelő informatikai támogatását fogják szolgálni”.

Nem ez az első közbeszerzés, amit idén nyert a cég, január 10-én ugyanis már bejelentette, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium 563,4 millió forintos szoftverfejlesztési pályázatán is őket hirdették ki győztesnek. 

A 4iG csillaga akkor kezdett felívelni, amikor a cégben komoly tulajdonosként megjelent Mészáros Lőrinc, aki viszont a cég irányítását hamar egyik legfontosabb bizalmi emberének, a Mészáros-cégbirodalom korábbi irányítójának, Jászai Gellértnek adta át. A 4iG hirtelen elkezdte egyre-másra nyerni az állami megbízásokat, a részvényárfolyama pedig kilőtt. A cég következő nagy lépése az volt, hogy bejelentette, megállapodott a Magyar Telekommal, a T-Systems megvásárlásáról, bár tavaly év végén kiderült, hogy ez az üzlet mégsem fog megvalósulni