Étolajos áfacsalók ellen emeltek vádat

2020.01.20. 09:27

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy áfa elkerülésre szakosodott héttagú bűnszervezettel szemben, amely közel két és fél év alatt 274 millió forint adót csalt el.

Az ügyészség közleménye szerint a főként kecskeméti férfiakból álló bűnszervezetet egy zsíradék nagykerekedelemmel foglalkozó gazdasági társaság vezetője hozta létre. A cég a vádbeli időszakban jelentős mennyiségű, ömlesztett étolajat szerzett be közvetlenül egy romániai társaságtól. A közösségi beszerzést követően a belföldi étolaj forgalmazás után az áfa megfizetése ezt a nagykereskedő magyar céget terhelte. Annak érdekében azonban, hogy a belföldi forgalmazás utáni adófizetést elkerülje, a cégvezető 2014 novembere és 2017 márciusa között magyar és külföldi cégekből álló fiktív számlázási láncot alakított ki.

A bűnszervezet összesen 14 – ebből 7 magyar, továbbá cseh, lengyel, horvát, román és bolgár honosságú – céget használt fel a csaláshoz.

A fiktív számlák mögötti vételárak színlelt teljesítését a vádlottak a nagykereskedő cégvezető utasításainak megfelelően banki átutalások révén végezték. A bűnszervezet alsóbb szinten álló tagjai az átutalt összegeket a bankszámlákról felvették és visszajuttatták az irányítást végző vádlottak részére.

A színlelt ügyletekben résztvevő cégek bejegyzett képviselői az elektronikus banki ügyintézéshez szükséges adatokat, kódokat a felettük álló, őket irányító vádlott társuk részére átadták, továbbá a bankszámlával kapcsolatos sms értesítés is ezen középvezetőhöz érkezett. A lelepleződés elkerülése érdekében a vádlottak a fiktív cégláncolatban lévő cégeket időről-időre változtatták.

A Kecskeméti Törvényszéken benyújtott vádiratban a bűnszervezet hét tagját az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és ezért valamennyiükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság a zár alá vett vagyonukat kobozza el és tiltsa el őket a cégvezetői foglalkozástól is.