Kína egyetlen gramm baromfihúst sem hajlandó Magyarországról importálni a madárinfluenza miatt

2020.01.22. 11:38

Kína egész Magyarországra vonatkozóan megtiltotta a baromfi- és víziszárnyashús importját a madárinfluenza miatt – írja a 24.hu. Korábban Japán, Dél-Korea, Szingapúr, az Egyesült Arab Emírségek, Hongkong és Izrael korlátozta a magyar baromfi importját, azonban jellemzően termékcsoportokat tiltottak ki piacaikról, Kína az első ország, ahol teljes tiltást rendeltek el, a döntés a Nébih honlapján is megjelent. Közvetlen szomszédunkban, Romániában például csak figyelmeztetést adtak ki a hatóságok.

Másfél hete derült ki, hogy madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatták ki a Komárom-Esztergom megyei Ács település egyik növendékpulykát tartó gazdaságában, majd a betegséget a Hajdú-Bihar megyei Létavértes egy nagy létszámú, mintegy 115 ezres állományú kacsatartó telepén is azonosították.

A rendkívül enyhe tél miatt jelent meg a vírus

A madárinfluenzát a vadmadarak, köztük a vándorló madarak terjesztik, ezért a betegség általában vándorlási időszakban üti fel a fejét. A rendkívül enyhén induló tél összezavarhatta a vadállatokat, amik így csak később, tavaly decemberben keltek útra, ezért tört ki a járvány a szokatlan, januári időpontban.

A madárinfluenza legutóbbi 2016-2017-es megjelenésekor 5 hónap alatt 240 baromfiállományban mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét, emiatt összesen 2,66 millió baromfit ártalmatlanítottak. A legnagyobb baromfiállomány-sűrűségű területen, Bács-Kiskun megyében, megelőző leöléseket is elrendeltek, ami mintegy 600 ezer állatot érintett.

Be kell zárni a csirkéket

Az országos főállatorvos szerdán elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szerdán.

Az MTI beszámolója szerint előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól – írták.