A költségvetési csalással vádolt Simonka György Nagy Imréhez hasonlította magát

2020.01.23. 08:40

Azoknak a vádlottaknak a padján ülünk, ahol Nagy Imrét elítélték, és Nagy Imre nem kért kegyelmet. Mi sem kérünk kegyelmet, mi sem kérünk semminemű védelmet, semmiféle befolyásgyakorlást. Egyszerűen megelégszünk az igazsággal.

Ezt Simonka György mondta, költségvetési csalással megvádolt fideszes politikus az Oroscafé helyi portálnak, ahol olvasói kérdésekre válaszolt. Korábban ennek a portálnak adott exkluzív interjút, miután megkezdődött az ügyének a tárgyalása, és több vádlott megerősítette az ügyészség vádját, miszerint a csalást elkövető bűnszervezet vezetője a fideszes politikus volt.

Akadt olyan kérdés is, amire Simonka György nem volt hajlandó válaszolni, mert szerinte “alpári hangnemet ütöttek meg”, illetve olyan is, amire állítása szerint adatvédelmi szempontból nem reagálhat.

Azért így is voltak erős válaszai, azon túl is, hogy az 56-os forradalom után kivégzett miniszterelnökhöz hasonlította magát. Egyik olvasó arról kérdezte, hogyan kerülhetett Simonka a gyanúsítottak közé, ha a képviselő azt állítja magáról, hogy ártatlan. "Szerintem volt néhány ember, akikre ettől az ügytől függetlenül komoly büntetés várt volna. Ők kaphattak egy tippet, ha hazudnak rólam, akkor megmenekülhetnek a rájuk váró büntetéstől. Az eljáró hatóság ezeknek az embereknek – számomra érthetetlen módon – azonnal és vakon hitt" – felelte erre.

Simonka azt is megjegyezte, hogy vannak "bizonyítékaik és tanúik", amelyek "cáfolják a vádiratban szereplő állításokat". Azt állította, hogy igazságügyi szakértői véleménnyel is rendelkeznek.

Arról is érdeklődtek, miért most állt a nyilvánosság elé. Simonka erre megismételte korábbi álláspontját, ami szerint az "ellenzéki média" elfogult vele szemben. "Az elmúlt három évben nem nyilatkozhattam az üggyel kapcsolatban, miközben az elfogult ellenzéki média ízekre szedett, és a családomat, kollégáimat sem kímélték. Rettenetes volt, hogy nem védhetjük meg magunkat. Borzasztó volt megélni szeretteim és környezetem szenvedését" – mondta Simonka.

vád szerint a fideszes politikus és társai nemcsak uniós és költségvetési forrásokat tettek zsebre csalással, de Simonka egyebek mellett lefizette például cége felszámolóját, és a NAV eljárását is vesztegetéssel próbálta meg leállíttatni. Az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért Simonkának. Az ügyészség szerint Simonka volt a bűnszervezet irányítója.