Alfréd
5 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A kormány a kórházak tartozásának 80 százalékát fizetné ki a beszállítóknak

2020.02.01. 13:23

A kormány azt ajánlotta fel a kórházi beszállítóknak, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20 százalékáról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százalékot - tudta meg a Portfolio.hu. A Pénzügyminisztérium és a kórházi beszállítók közötti tárgyalásokról újságírói kérdésre a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely is beszélt; a miniszter azt mondta, hogy egyesével tárgyalnak a beszállítókkal, és remélik, hogy nehezen visszautasítható ajánlatot tudnak tenni számukra.

A kórházak több mint 70 milliárd forinttal tartoznak a beszállítóknak, vagyis a kormány eszerint azt szeretné elérni, hogy az érintett vállalkozások mondjanak le 14 milliárd forintról. Ez az ajánlat egyébként akár haladásként is értelmezhető, legalábbis ahhoz képest, hogy decemberben a kormány még ennél is lényegesen kevesebb adósság kifizetését szerette volna elérni. 

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt nyilatkozta a portálnak, hogy a Pénzügyminisztériumba a legalább 100 millió forintos lejárt követeléssel rendelkező cégek képviselőit hívja be tárgyalni. A kormányzati csapatot Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár vezeti, a tárgyalóasztalnál ül még a NAV, a Belügyminisztérium, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ illetékese is.

A cégek képviselőit ügyvezetői szinten várják, egyenként 30 percet kapnak a menedzserek, akik egyelőre nem is kapnak írásos ajánlatot. A portál úgy tudja, hogy

a Pénzügyminisztérium érvelése szerint megvizsgálták az érintett cégek elmúlt ötéves pénzügyi helyzetét, a kormány megítélése szerint a 20%-os elengedés nem okoz számukra problémát.

A tárgyalásokon elhangzott, hogy a kormány központosított egészségügyi közbeszerzésre készül. A kormány a tárgyalóasztalnál értesült arról, hogy a beszállítók már most is milliárdos nagyságrendben adták át követeléseiket behajtócégeknek.

Rásky arra nem akart reagálni, hogyan reagálhatnak a kormány ajánlatára a beszállítók, de megjegyezte, hogy a követeléseik jogosak, "mindezek alapján jár a cégeknek a tőketartozás, a késedelmi kamat és a behajtási költségátalány is". "A szövetség álláspontja az, hogy az árbevétel 20%-áról való lemondás egy irreális követelés" - jelentette ki. Hozzátette: szerinte a kormány nem nézte át tételesen a számlákat, a 20 százalékos ajánlat pedig olyan, mintha az illetékesek a hasukra ütöttek volna.

Rásky arról is beszélt, hogy tudomása szerint a kormány február közepéig le akarja zárni az egyeztetéseket, ami azért gond, mert így a beszállítók március közepéig nem számíthatnak a követeléseik kifizetésére. A tavalyi tartozások ki nem fizetése azért probléma, mert a kórházak már az idei kötelezettségeiket "sem nagyon teljesítik".

Ráadásul a kisebb, 100 millió tartozással rendelkező cégekkel nem is tárgyal a kormány, pedig ezek jellemzően magyar tulajdonban vannak, és ha nem kapják meg a tartozásaikat, nem mindenki él túl márciusig. A Kórházszövetség tavaly decemberi közlése szerint 71 milliárd a kórházak adóssága.