Julianna, Lilla
-1 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Kerülik a magyarok a kínai negyedet, világszerte fellángolt az előítélet

B RKL20190119029
2020.02.03. 17:58 Módosítva: 2020.02.03. 19:07

Csak néhányan lézengenek a józsefvárosi piacon, a manapság kínai negyedként ismert, főleg kínai, vietnami, török és közel-keleti kereskedők boltjaival tarkított területen. Kérdésünkre, hogy mindig ennyire kevesen vannak-e, egy, a piacra hetente kijáró idősebb hölgy csak legyint.

A vírus miatt vannak most ennyire kevesen. Félnek.

Egy GSM-boltos is tört magyarsággal azt magyarázza, hogy hónap végére amúgy is apad a forgalom, de most különösen kihalt a terület. Nincs ez máshogy nem sokkal arrébb, a Mázsa utca fele sem, a kínaiak által benépesített Monori Centerben. A Monori ikonikus kínai éttermében, a HeHe-ben normális esetben szombat ebédidőben már alig találni asztalt, meséli az egyik pincér, most viszont alig akad nem ázsiai arc, a helyre szívesen járnak egész Budapestről, de még a turisták között is kedvelt. 

A környéken ismerős fiatal férfi arról mesél, hogy még a törzsvendégek is elmaradoznak, mindenki fél a koronavírustól.

Amikor arról kérdezem, hogy mire számít, mikor múlik el a félelem, és jönnek vissza az emberek, hirtelen egy idősebb magyar férfi szólít meg hátulról. Szerinte nem fog egyhamar lecsengeni a dolog, még csak most jön a járvány súlyosabb része, ahogy visszatérnek a holdújévet ünneplők Európába. Láthatólag őt nem rendítette meg a dolog, ugyanis üres tányért hagy maga mögött, ahogy elmegy. A fiatal pincér bizakodóbb, szerinte tavaszra már minden visszaáll a régi kerékvágásba. 

De nem csak azok félnek, akik vendégként érkeznek a kínai negyedbe. Belül is felütötte a fejét a széthúzás, ahogy térnek vissza az emberek Kínából, akik év eleji szabadságukat töltötték. Állítólag még olyan is volt, hogy az egyik árus a józsefvárosi piacon rákiabált a Kínából visszatérő szomszédjára, hogy 

menjen onnan, ne nyisson újra ki, mert a végén még megfertőzi.

A Monori Center utcájában kínai felirat hívja fel a figyelmet a vírus kapcsán betartandó elővigyázatosságra. Emailben megkerestük a létesítmény vezetését, akik megerősítették a gyanúnkat:

Jelentősen visszaesett a forgalom január második fele óta, kerülik a környéket az emberek.

Arra a kérdésre, hogy tapasztalható-e a kínaiakkal szembeni előítéletek erősödése, azt mesélik, hogy nem tudnak konkrét esetről, de a közösségen belül hallani róla, hogy gyanakvóbbak lettek a nem kínaiak a kínaiakkal szemben. A szabadságukról hazatérő kínaiakat arra buzdítják, hogy két hétig ne menjenek közösségbe, ennyi ugyanis a koronavírus maximális lappangási ideje.

De nem csak Magyarországon tartja vissza a koronavírustól való félelem az embereket attól, hogy felkeressék a helyi kínai negyedet. Egy philadelphiai újság gasztrorovatában megdöbbenve számol be róla egy helyi újságíró, hogy tíz barátjával beszélt meg egy vacsorát a kínai negyedbe, de az ismerősei sorra mondták le a vacsorát, ugyanis kényelmetlenül érezték magukat a gondolattól, hogy egy kínai étteremben kell enniük. Itthon odáig fajult a dolog, hogy a főként vietnamiak által fenntartott vegyesboltok egész egyszerűen kiírták, hogy ők bizony nem kínaiak.

Franciaországban nagy botrányt kavart, hogy az egyik helyi lap Sárga veszedelem címen hozott le egy cikket a koronavírusról.

Talán nem nagy meglepetés, hogy a koronavírus által felkorbácsolt érzelmek egy sor előítéletet is a felszínre hoztak.

És nem kell náci felvonulásokra menni, ha rasszista dolgokat akar hallani az ember, sokszor az egyébként békés polgárok is megadják magukat az előítéleteknek. Biztos mindenki hallott már valakit olyat mondani, hogy a kínai éttermek azért olyan olcsók, mert mindenféle gyanús forrásból származó húst használnak, vagy hogy a kínaiak azért nem temetkeznek itthon, mert a halottak papírjaival behoznak valaki mást Kínából, a magyarok úgysem veszik észre a különbséget alapon – hogy csak a népszerűbbeket említsük.

A félelem pedig jellemzően nem a legjobbat hozza ki az emberekből.

Sam Phan, a Guardian kínai–brit újságírója például arról számolt be, hogy munkába menet leült egy férfi mellé a buszon, aki pánikszerűen összepakolta a cuccait, és arrébb ült. A CNN értesülései szerint Kanadából olyan hírek érkeznek, hogy az országban élő, nagyszámú kínai kisebbség gyerekeit elkezdték kiközösíteni az iskolában.

De Ázsiában is fellángoltak a lappangó indulatok. Bár az európai szemnek Ázsia homogén masszának tűnhet, a régió számtalan etnikai ellentéttől terhelt. Vietnamban és Japánban olyan táblák tűntek fel egyes éttermek előtt, amelyek sajnálattal közlik, hogy 

jelenleg nem fogadnak kínai vendégeket.

Az étkezés egyébként is központi eleme a vírus kapcsán fellángolt előítéleteknek a kínaiakkal szemben. Miután szárnyra kelt a hír, hogy az új koronavírus feltehetően valamelyik egzotikus ínyencségről, kígyóról vagy denevérről került át az emberre, hamar médiaszenzáció lett a dologból. 

Az emberek fantáziáját mindig izgatja a távoli, az egzotikus, és hamar népszerűek lesznek az olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy valahol máshol valamit egészen máshogy csinálnak, mint nálunk.

Az, hogy a franciák csigát esznek, vagy hogy Ázsia egyes részein kutyahúst fogyasztanak, sokaknak meglepő és izgalmas, így némileg érthető módon a denevér vagy kígyóleves gondolata hamar termékeny táptalajra lelt a közbeszédben. (Még Vajna Timi is azon elmélkedett egy Insta-sztoriban, hogy nem érti, minek esznek denevért a kínaiak, miért nem esznek croissant-t vagy fánkot.)

Az ember hajlamos arra, hogy kialakítson magában egy képet a távoliról, a „barbárról”, ahol mindent egészen másként csinálnak, mint „nálunk. Jó példa erre az a régi western, amelyben a foglyul ejtett indián egy követ használ párnának, így próbálták érzékeltetni a rendezők, hogy az adott szereplő idegen, radikálisan más.

Tény és való, hogy Kínán belül valós gondot jelent a vadhús kereskedelmének laza szabályozása, a 2003-as SARS-vírus is a jelek szerint az ínyencségként fogyasztott cibetmacskáról került át az emberre. De ez nem jelenti azt, hogy az egzotikus vadhúsok a kínai hétköznapok részét képeznék. Még Kínán belül is elindult egyfajta vidékizés. A helyi közösségi oldalon, a Weibón is olyan bejegyzéseket olvasni, amelyekben ócsárolják és hibáztatják a Vuhaniakat.

Már egy hete ki sem tettem a lábam otthonról, és miközben gyötör az álmatlanság, egyszerűen nem tudom megérteni ezeket a féleszű, vadhúsevő vuhaniakat

– írja egy felhasználó az MTI szerint.

Természetesen mindenki fél a betegségektől, és – még ha a félelem kissé irracionális is – megpróbál mindent megtenni, hogy megóvja magát és szeretteit. Magyarországon is hamar elkapkodták az arcmaszkokat, sőt az élelmesebbek az üzleti lehetőséget is meglátták, egyre-másra dobja ki a Facebook az olyan webshopokat, ahol hirtelen rájöttek, hogy tetőcserép vagy kertkapuk helyett orvosi kiegészítőket akarnak forgalmazni (az egyik gyártó cég egyébként hülyére keresi magát közben). De nem mindig szerencsés, ha túlságosan az érzelmeinkre hallgatunk. Jó példa utóbbira a kínai étterem-szindróma, amely a hatvanas évek végén ütötte fel a fejét Európában. Felmerült, hogy a kínai éttermekben gyakran használt ízfokozó, a nátrium-glutamát fejfájást, végtagzsibbadást, szívdobogást okoz.

Ahogy lehozta a sajtó, hirtelen mindenki elkezdte tapasztalni magán a tüneteket, csak éppen végül kiderült, hogy tudományosan semmi nem igazolható az egészből. Ezzel szemben Magyarországon még fél évszázad után is tartja magát a meggyőződés sokak között, hogy a kínaiban kajálni lassú öngyilkosság a nátrium-glutamát miatt.

(Borítókép: Róka László / MTI)