Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Egy felmérés szerint a katások negyede használja ki a 12 millió forintos éves keretet

2020.02.05. 15:59

A katások negyede használja ki a 12 millió forintos éves keretet, és tíz főállású katásból csak egy választja a magasabb, havi 75 ezer forintos adót, a többség az 50 ezer forintos minimális összeget preferálja, derült ki a Számlázz.hu felméréséből.

Egyharmaduk számolt 5 és 10 millió forint közötti árbevétellel, 25 százalékuk 2 és 5 millió forint között, a megkérdezettek egyötöde pedig kevesebb, mint 2 millió forintot számlázott ki múlt évben. Érdemes persze figyelembe venni, hogy a válaszadók 35 százaléka nem főállású katás, tehát a vállalkozói lét mellett bejelentett munkaviszonnyal is rendelkeznek.

Tízből kilenc főállású katás 50.000 forintot fizet havonta a Magyar Államkincstárnak.

Bár minden katás vállalkozó számára rendelkezésre áll a szüneteltetés lehetősége, ezt az opciót csak a megkérdezettek 11 százaléka választotta tavaly. Közülük azonban sokaknak meggyűlt vele a baja: 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a folyamat során akadályokba ütközött. 

A katások számára idén is február 25. az adóbevallás elkészítésének határideje, amelyet a megkérdezettek 71 százaléka könyvelő segítségével old meg.

Nem túlzás azt állítani, hogy a katázás lehetőségének megteremtése a kormány egyik legnépszerűbb adópolitikai intézkedése, 2013 óta minden évben egyre nagyobb számban adóznak ezen a módon. 2019-ben már 300 és 400 ezer közötti egyéni vállalkozó és bt. választotta katázást, érthető okokból. A cégeknek és bizonyos jövedelmi szint felett a munkavállalóknak is annyival jobban megéri katának álcázni a sima munkaviszonyt, hogy nem csoda, a kormány belengette az ellenőrzés szigorítását.