Fordulat a Dunaferrnél: mégsem rúgnak ki 350 embert, sőt megemelik a fizetéseket

2020.02.12. 23:06

Sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, így nemcsak, hogy az idei év végéig eltolták a leépítéseket, de béremelést is kapnak a dolgozók, írta a hvg.hu.

A lapnak Molnár László a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője elmondta, hogy a cég a korábban bejelentett 350 fős leépítést visszavonja és azt ígérte, hogy év végéig nem jelent be új csoportos létszámleépítést.

És nem csak leépítés nem lesz, május elsejétől egyenesen 3,4 százalékos béremelést kap alanyi jogon az összes dolgozó, júliustól pedig újabb 6,8 százalékos bérfejlesztés jön (ezt már nem mindenki kapja meg). A béren felüli juttatások is emelkednek júliustól.

A bejelentés hatására elmaradt az a szerda délutánra tervezett tüntetés, amelyet az orosz nagykövetség előtt tartottak volna a dolgozók.