Fogynak a maszkok és a fertőtlenítők, de már a konzerveket is viszik itthon a koronavírus miatt

IMG 20200226 120124
2020.02.26. 18:52 Módosítva: 2020.02.26. 23:19

A kínai koronavírus pár napja jelent meg Olaszországban, majd Ausztriában és Horvátországban is mutattak ki a tesztek fertőzést. Magyarországon egyelőre egy koronavírussal fertőzött ember sincs, pánik viszont a pár héttel ezelőtti helyzethez képest már annál inkább: a kézfertőtlenítőket jó ideje viszik a boltokból, az újabb és újabb vírusos híreknek köszönhetően viszont már hiánycikk lett belőlük.

Nem a fertőtlenítő azonban az egyetlen, amiből már egyre kevesebbet találni, fogynak a konzervek és a tartós élelmiszerek, néhol viszik az élesztőt és a tejet is. A pánikszerű vásárlás inkább a nagyobb hipermarketeket érinti, a kisebb üzletekben (Spar, Aldi stb.) kevésbé jellemző. Körbejártuk mi is a kisebb-nagyobb áruházakat, illetve olvasóink beszámolója alapján megnéztük, mi most a helyzet koronavírus-para ügyben a fővárosban és messzebb.

Drogéria és gyógyszertárak

A drogériákban, vagyis például a DM-ben és a Rossmannban kézfertőtlenítőt szinte egyáltalán nem találni. Az egyik üzlet eladója szerint a DM már országos szintű hiánnyal küzd, ami pedig netalán érkezik, azt is elviszik:

Pár napja tört ki a pánik, azóta félóra alatt elviszik a kézfertőtlenítőket, ötösével vásárolják őket.

Ugyanez az eladó mondta azt is, hogy az ausztriai, olasz hírek óta kezdődött az igazi pánikolás,

előtte válogattak az emberek a kézfertőtlenítők között, most már csak viszik innen, ami még van.  

A reggel kapott áruk a Szent Imre utcai DM szerint legalábbis közel fél óra alatt elfogynak, de a Nyugati téren található üzletben is ez a helyzet, szerdán reggel 50 darab kis kézfertőtlenítőt helyeztek ki, és fél óra alatt hűlt helye volt mindegyiknek. Néhol már azért is sorban kell állni, hogy az ember meg tudjon kérdezni egy eladót, hogy van-e készleten ilyen termék, mert sokan tényleg csak emiatt térnek be hozzájuk.

A kis kézfertőtlenítők mellett úgy tűnik, szépen fogynak a fertőtlenítőkendők és a kézfertőtlenítős szappanok is, bár ezeknél üzlete válogatja, hogy éppen van-e, és ha igen, mennyi, a westendes Rossmannban szerdán délben az előbbiből például elég kecsegtető volt a kínálat, és egyes termékek még akciósak is voltak.

Mivel mindkét nagy drogérialáncnak van webshopja, ezért megnéztük, ott hogyan állnak a kézfertőtlenítőkkel. A DM-nél ugyan az internetes shopban egyetlen kézfertőtlenítő sem elérhető, de online is lehet ellenőrizni, hogy a hozzánk legközelebb lévő üzletekben van-e készleten belőlük, és az alapján nem teljesen reménytelen a helyzet: ugyan bizonyos üzletekben van, amelyikből éppen nincs a polcokon, de más helyeken viszont az online katalógus szerint kell lennie elérhetőnek. A Rossmannál pedig lehet értesítőt kapni, ha az adott termék ismét elérhető.

A drogériák egyébként sokszor a gyógyszertárakba irányítanak, a helyzet azonban itt sem sokkal fényesebb. A kézfertőtlenítő itt is hiánycikk, a maszkok pedig olyan gyorsan fogynak, hogy az utánpótlásról sem tudnak biztosat mondani – ezt például a Szentendrei úton lévő gyógyszertárban táblával is jelzik a vevőknek. Ha nem a maszkokról van szó, akkor persze a gyógyszertáraknál is nagy a szórás, a Mammut aljában például a fertőtlenítőszeres polcon elég sok flakon sorakozott, de azért volt olyan termék, aminek csak a hűlt helyét találtuk, pedig folyamatosan töltötték a készletet, amíg ott voltunk, az egyik eladó többször is fordult, és volt, hogy alig fért oda, mert persze mindenki ezen szerek felé gravitált, amikor betért. Szájmaszk sajnos itt sem volt. Érdekes, hogy az utcán eközben alig látni maszkos embereket, aminek persze több oka is lehet, az emberek talán várnak addig, hogy tényleg beüssön a krach. 

Diszkontok és szupermarketek

A Szent Imre utcai Sparban élelmiszerből nem volt hiány, az eladó szerint viszont kézfertőtlenítők soha nem is voltak. Ezeken a helyeken az emberek alternatív módszerekkel keresgélnek olyan szappanokat vagy törlőkendőket, amik legalább fertőtlenítenek, egy, a tisztítószeres polcoknál álló férfi például telefonon beszélgetett valakivel:

Figyelj, ezekre nincs ráírva, hogy fertőtlenítő. Vegyek azért valamit, ha már itt vagyok?

A Mammut aljában található Sparban sincs hiány tartós élelmiszerekből, de a tisztító- és a tisztálkodószeres polcoknál azért vannak foghíjak, a szerkesztőség közelében lévő Prímában ezt nem tapasztaltuk, viszont kicsi kézfertőtlenítőt itt sem tudtunk venni: azok ugyanis elfogytak, pláne, miután az eladók átrakták a gélek székhelyét közvetlen a pénztárak mellé.

A két nagy diszkontláncnál is van némi szórás abban, hogy mi kapható és mi nem, több, a Nyugati környékén található helyre is bementünk, ugyan még nincsenek apokaliptikus állapotok, az egyik Aldiban mintha nagyon megcsappant volna a tésztakészlet, és egy úr előttünk komoly konzervkészlettel távozott, igaz, előtte még megkérdezte, hogy máshol is van-e sóletakció. Mert ugye azzal is számolni kell, hogy vannak termékek, amik valószínűleg azért fogytak el vagy vannak fogyóban, mert éppen kedvezményesen kaphatóak, és esetleg volt egy nagyobb roham, a személyzet pedig még nem tudta újratölteni a polcokat.

szentendre 2
Fotó: Olvasónk / Index

Ennek ellenére valószínűleg a koronavírus miatti félelem sem elhanyagolható szempont, kaptunk képet egy Szentendréhez közeli diszkontáruházból is, ahol a raklap finomlisztet már csak nyomokban tartalmazott, illetve egy fotót egy alaposan megpakolt kocsiról. És igen, azért ez sem annyira szokatlan látvány, és úgy tűnt mindenhol, hogy a többség csak éppen egy átlagos hétközbeni készletfeltöltésre ugrott le a boltokba.

Nem csak a szupermarketeket és a drogériákat célozzák egyébként az emberek, ugyanígy készlethiány van maszkokból például a Szent Imre utcai Obiban is. Itt kézfertőtlenítőből lehetett találni még két darabot, a szájmaszkokat viszont funkcióra való tekintet nélkül folyamatosan elkapkodják az emberek.  Egyik olvasónk írta, hogy a piacokon is sorban állnak az emberek, ezért elnéztünk a Lehel Csarnokba is, ahol ilyet nem tapasztaltunk, mindenki békésen ebédelt, vásárolgatott, és senkinél nem láttunk túlzottan megpakolt szatyrokat vagy bevásárlókosarakat. 

Hipermarketek

A korábbiakkal szemben a hipermarketeket azonban tényleg nagyobb támadások érik. A Tesco, Auchan nagyobb kiadásaiban (a Gács utcai és a Szentendrei úti) nemhogy kézfertőtlenítőt, de konzervet sem nagyon lehet már kapni. A konzerves polcok körül nagy a tumultus, elsősorban az előre kész ételek konzervjei (sólet, chilis bab, székelykáposzta, melegszendvicskrém) fogytak ebből a két áruházból. Amikor az egyik eladót megkérdeztük, hogy mi történik, gyorsan lezárt párbeszédre jutottunk:

– Nem, nincs se kézfertőtlenítő, sem liszt, sem élesztő.

– És a konzerv is ilyen gyorsan fogy?

– Hát nagyon. 

A Tescóban az eladók szerint „az emberek azt hiszik, válság van”, ezért vásárolnak fel szinte mindent. Ezt hűen tükrözi az, hogy sokan a polcok mellett állnak vitát folytatva arról, hogy a tészta-konzerv-tartós tej vonalon mit érdemes venni, illetve szintén sokan állnak a tisztítószerek környékén olyasmi mondatokkal, hogy

és rá van írva, hogy kézfertőtlenítő szappan, vagy mit keresünk? Azt mondja az eladó, hogy elvitték mindet.

Üres polcok egy budaörsi áruházban
Üres polcok egy budaörsi áruházban
Fotó: Olvasónk: Dániel

A nagyobb üzletláncokat egyébként levélben mi is megkerestük azzal kapcsolatban, hogy éreznek-e összefüggést bizonyos árucikkek fogyása és a koronavírus miatti pánik között, ezekre azonban választ a cikk megjelenéséig csak egy bolttól kaptunk – a CBA üzletei egyelőre nem érzékeltek különösebb kifosztottságot. 

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról tájékoztatta az Indexet, hogy szerdától egyes áruházakban néhány tartós élelmiszer iránt valóban megnőtt a kereslet. Az OKSZ megérti a vásárlók magatartását, de szerintük továbbra sem indokolt a felvásárlás. 

Ezzel együtt megfontolt mérlegelést javaslunk a családi költekezésben

– mondta Vámos György.

Van képe hozzá? Apokaliptikus helyzeteket talál, kifosztott boltokba botlik?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Olvasói fotó)