Rafael
19 °C
33 °C

Az anyósom elátkozott, hogy ház helyett csincsillákat vettem

63A1376
2020.03.01. 17:16
A világ legnagyobb csincsillaprém forgalmazója Komárom koppánymonostori részén működik. A Wanger Csincsillatenyésztési Rendszer a rendszerváltás előtti évtizedben, maszekolásból nőtte ki magát, hogy mostanra több mint ötvenezer prémet adjon el évente. A magyar tulajdonos, Potháczky Lajos rendszerét használják Dél-Amerikában is. Csincsillaprémben ők jelentik a top kategóriát, világszerte ismert a nevük. A prémkereskedelem és prémesállat-tenyésztés mindeközben egyre több helyen tiltott, Magyarországon is tüntettek a csincsillafarm ellen.

„Az 1970-es években egy sertéstelepet vezettem, de az ember próbált maszekolni, mert a pénz nem volt elég. Nutrialáz volt éppen az országban, ha lefialt a nutria, egy Zsigulit kiárultak belőle. Egy barátommal mi is nutriázni akartunk, de ráébredtem, hogy ebből nagy üzlet nem lesz, mert nagyon szapora állat, és már mindenkinek az volt. A csincsillákba egy újságcikk alapján szerettem bele. A Kistenyésztők Lapjában olvastam egy jugoszláv emberről, aki Németországból nem BMW-t, vagy Mercedest, hanem csincsillákat vitt haza. Leírta, hogyan kell velük dolgozni, mik az előnyeik: hogy tiszták, kicsik, kulturált körülmények között lehet tartani őket” – mondta a kezdetekről Potháczky Lajos.

Csincsillához ekkor nem lehetett könnyen hozzájutni, hobbiállatként sem volt nagyon ismert, és a tenyésztésével sem sokan foglalkoztak. Magyarországon először a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóban tartották őket, majd az 1970-es évek végén az ócsai Vörös Október TSZ hozott be kétezer anyát a tenyésztéshez, ami szinte titkosan folyt, nem nagyon engedtek be senkit a csincsillatelepükre.

Prémes történelem

A csincsilla eredeti élőhelye az Andokban van, Argentína, Bolívia, Chile és Peru hegyvidéki területein él, de a vadon élő állománya mára nagyon lecsökkent a korábbi kíméletlen vadászat miatt. A 19. században az angolok is hozzájárultak a tizedeléshez, a nemzeti sportnak számító rókavadászatról Dél-Amerikában sem tudtak lemondani, ezért telepítették be a rókákat, amik rendesen pusztították a csincsillákat. A rágcsáló bundája már az inka birodalomban is nagy érték volt, a kiváltságosok hordhatták a prémjéből készült köpenyeket, és 16. századtól kezdve már Európába is eljutottak belőlük. A csincsilla bundája sűrű (minden szőrtüszőből 40 szál nő ki), puha, selymes fényű és jó hőszigetelő,  ezért is vált kedveltté. A 20. század elejére zuhant mélyre az állománya, ekkoriban kezdtek a tenyésztésével is foglalkozni. Egy amerikai bányamérnök, Mathias Ferrel Chapman lett ebben úttörő, nagy nehézségek árán, három év alatt 11 csincsillát befogott, amelyeket a chilei kormány engedélyével 1923-ban Kaliforniába szállított. Inglewoodban hozott létre aztán egy farmot, ami szinte az egész világon megalapozta a csincsillatenyésztést. Európába az 1930-as években került az állományból, egy Breadie nevű német állatkereskedő egész egyszerűen ellopott Chapmantől néhány csincsillát. Ekkoriban 3200 dollárt is ért egy tenyészpár.

Potháczky viszont rendszeresen bejárt ide, miután vett tőlük is pár állatot, és hol egy tábla csoki, hol egy üveg Martini segítségével egyre több fogást sajátított el a csincsillák tartásáról és tenyésztéséről. Ekkoriban nem volt a rágcsálónak igazi szakirodalma, így a gyakorlatban szerezte meg tudásának egy részét a komáromi tenyésztő.

Nyolc állattal indult el, a legelső példányokat külföldről szerezte be, és elég hamar növekedésnek indult, 1982-től már maszekként csincsillázott. Nemcsak szakirodalomból, hanem ketrecekből is hiány volt, Potháczky így egy saját ketrecüzemet is összedobott. „Csak a saját szükségletem miatt kellett, de aztán olyan nagy volt rá a kereslet, hogy belendült az üzlet. Aki ketrecet vett, az vitt csincsillát is.”

Potháczkyék gyorsan az ország legnagyobb tenyésztőivé váltak, de az első években még nem foglalkoztak prémekkel, részben azért mert nem tudtak prémezni és bőrt kikészíteni, másrészt itthon még nem volt felvevőpiaca a prémnek, így csak tenyészállatokkal kereskedtek.

4
Fotó: Rostás Bianka / Index

„A hülyék bátorságával kezdünk bele, nem látszott, hogy ennek lehet piaca. Az anyósom el is átkozott, házépítésre gyűjtöttünk össze 300 ezer forintot, ebből a fele már ki is jött volna, de én csincsillákra költöttem. Egy csincsilla ára akkoriban 4-7 ezer forint volna, nagyjából annyi, mint az én telepvezetői fizetésem.”

Az 1980-as években az NSZK volt a legnagyobb tenyésztő, de Svájcban és Ausztriában is sokan foglalkoztak csincsillákkal, Potháczkyék ezekbe az országokba is kijártak tanulni, majd a rendszerváltás környékén piacot is itt találtak.

„Németországban találtunk vevőt, annak idején még bűncselekmény volt, ha magam tárgyaltam egy külföldivel, csak az állami külkereskedő cégeken keresztül lehetett értékesíteni. Ki voltunk szolgáltatva a piacnak, csak két cég tudta kikészíteni a nyers prémet. Kiküldtük oda, de bármilyen árat mondtak, azt el kellett fogadniuk” – mondta a tenyésztő.

„Ekkor jött a gondolat, hogy saját kikészítő üzemet kell csinálni, olyat, amivel kiküszöbölhetők a korábbi problémák. Sokan nem merték megvenni a csincsillaprémet, mert a bőr elszakadt, vagy besárgult, színét váltotta. A kikészítő eljárásunk volt a legjobb ötlet. Ha kiejtik a cégem nevét, hogy Wanger, akkor a prémes világban mindenki tudja, hogy a legjobb minőségű csincsillaprémet mi készítjük” – mondta Potháczky.

A Wanger név is szolgál némi magyarázatra. A névadó a svájci csincsillaszövetség elnöke volt, aki magyar származású felesége miatt került Magyarországra. Potháczkyt is felkereste, mert hírből már ismerte a magyar tenyésztőt. Jó barátságba kerültek, majd közös céget alapítottak. Ennek racionális oka is volt, egy akkori jogszabály szerint öt évig nem kellett annak adót fizetnie, aki külföldivel alapított vegyesvállalatot. Ezután Wanger-féle Csincsillatenyésztési Rendszer néven folytatták. Potháczkyék nagyjából a teljes ágazatot lefedték, tenyészállatokkal kereskednek, oktatóanyagokat készítettek, tápokat forgalmaznak, átadják a know-how-t a kistermelőknek, akiktől aztán visszavásárolják a prémet (korábban élő állatokat is). A minőségbiztosítás miatt bírálati rendszerük is van, és Magyarországon egyedülálló módon törzskönyvezik is a csincsillákat.

Az egész világon vannak partnereik, több ezer kistermelő csatlakozott már hozzájuk, sokukhoz Potháczky személyesen megy ki felvásárolni a nyersprémet, Dél-Amerikába is évente többször tesz körutat, de a kikészítés már Koppánymonostoron történik. A magyar cég a világ legnagyobb forgalmazójává nőtte ki magát, saját telepein húszezer állatnak van férőhelye. A Wanger évente 60-70 ezer prémet ad el, de csúcséveikben 150 ezret is értékesítettek. Üzemükben rengeteg színváltozatot készítenek, saját módszereikkel festik meg a szőrmét.

A prémeknek inkább külföldön van piacuk, itthon 10-15 bunda megy el évente, ez 1500-2250 prémet jelent, inkább kiállításokon vagy nemzetközi szőrmeaukciókon találnak vevőket. Kanada, USA, Japán, Korea, Oroszország, Kína és Hongkong a célpiacuk. A prém árát a nagy aukciósházak határozzák meg, no meg a nerc ára. „A nerc a prémek Mercedese, felette van az Aston Martin és a Rolls Royce, ami itt a csincsilla, a coboly és a hiúz. A nercből túltermelés van, 40 milliót eladnak belőle évente, és ez mozgatja a többi prém árát. Lenyomta a többi is, a cobolyprém négy-öt éve háromezer dollár volt, ma pedig hatszáz-ezer, egy jobb csincsilláért most 50 dollárt lehet kapni.”

A prémpiac visszaesőben van, de Pothácky szerint ennek elsősorban nem a szőrmeellenesség – több nagy divatmárka (például a Gucci, a Prada és a Versace) jelentette már ki, hogy szőrmét nem forgalmaz többé – , hanem az általános gazdasági helyzet az oka. Példaként az oroszokat említette, akik az egyik legjobb vásárlók, de a szíriai és donyecki háborúk óta ott is lelassult az értékesítés.

A prémesállat-tenyésztést egyre több országban tiltják törvényi szinten – ez egyébként találkozik az ott élők véleményének többségével is – , az Egyesült Királyságban például már húsz éve döntöttek etikai alapon a tiltás mellett, és néhány átmeneti év után életbe is lépett a törvény. Hollandinában a róka és a csincsilla tenyésztését is betiltották, jórészt azért, mert a farmokon nem sikerült biztosítani az állatjóllétet. Németországban először állatjóléti előírásokkal, például nagyobb ketrecméretek meghatározásával éltek, de néhány éven belül ott is vége lehet az ágazatnak.

Szomszédaink többségénél is korlátozzák a prémes állatok tartását, Ausztriában 2005-ben, Szlovéniában 2015-ben lépett életbe tilalom, a tenyésztésük már Horvátországban és Szerbiában is tilos, utóbbiakban tízéves átmeneti időszak után érvényesítették a törvényt. Szlovákiában tavaly hozták egy olyan törvényt, ami 2021-től tiltja a szőrme miatti tenyésztést, de a már működő farmok 2025-ig kaptak haladékot. Magyarországon érdekesen alakult a szabályozás, az érvényben lévő törvény szerint csak csincsillát és angóranyulat lehet tenyészteni a prémjéért, más állatfajt nem.

3
Fotó: Rostás Bianka / Index

A Wangernél nyáron a PETA állatvédő szervezett tüntetést, az egyik aktivista azt mondta, hogy a telepeken lévő állatok nem tudnak rendesen mozogni a ketreceikben, nem tudnak szociális életet élni elzártságuk miatt, genetikai betegségekben szenvednek a beltenyészet miatt, nincs megfelelő orvosi ellátásuk és nyolc hónaposan, a kölyökkoruk végén leölik az állatokat. Hasonló kritikákat fogalmaztak meg más országokban is, ezeken kívül az ingerszegény környezetet és a homokfürdőzéshez való korlátozott hozzáférést említették.

„Olyanokat is mondtak, hogy élve nyúzzuk meg a csincsillákat, meg kínozzuk az állatokat. Ez nem igaz. Ha nem jól tartom az állatot, akkor az nem fog nekem termelni. Ez pont olyan mintha csirkét tartanánk, csak sokkal magasabb szinten, bár itt nincsenek nagyüzemi módszerek, nem lehet begépesíteni. Azt is kell látni, hogy az emberiség eltávolodott a természettől, már nem tudunk csirkét pucolni, disznót vágni” – mondta Potháczky Lajos. Arról is beszélt, hogy 50 állat felett a telepeknek állatjólléti felelőst is biztosítaniuk kell, és szúrópróbaszerűen a Nébih is ellenőrzi a tenyésztőket, és egy svájci cég azon dolgozik, hogy a csincsillatelepeknek is legyen ISO-minősítése.

A Magyar Szőrmeellenes Liga egyik videójában arra mutatott rá, hogy a Wanger egyik Zala megyei beszállítója egyáltalán nem követte a törvényi előírásokat, az állatok elhanyagolt állapotban voltak, és a lerobbant telepnek nem volt semmilyen hatósági engedélye. Az Átlátszó cikke szerint ezt a Nébih pénzbüntetést szabott ki a telepre, az üzemeltető pedig a felszámolásra is ígéretet tett.

A Wanger egyébként nyílt napokat is tart, be lehet menni előre egyeztetett időpontban a telepükre. A tenyészállatok részlegét nekünk is megmutatták. Kevés kivételtől eltekintve valóban egyesével tartják a csincsillákat a ketrecekben, amelyeknek az alja is rácsos. Minden ketrecen van egy levehető ajtó, ami homokfürdőzéshez való tálcaként szolgál. A csincsilla bakok bármikor találkozhatnak a családjukban lévő 8-12 nősténnyel, az úgynevezett bakfolyosón keresztül, de a nőstények nem tudnak látogatóba menni, mert egy nyakukra erősített fémgallér megakadályozza őket ebben.

Van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!

Potháczky elmondta, nyolc hónapos koruk után már valóban levághatóak az állatok. Előtte árammal kábítják el őket. A prémet kikészítik, de a hús sem megy veszendőbe a vágás után. Állatkertek, kutyatartók, solymászok vásárolják fel a csincsillahúst prédaállaként. Dél-Amerikában időnként a konyhaasztalra is kerül belőle, állítólag a nyúléhoz hasonlít az íze.

Potháczky korábban fontolgatta, hogy ne csak prémet áruljon, hanem készterméket, de mára letett róla. „A bundában van a nagy haszon, de a prémnél van a kisebb kockázat. Ha én is kereskedni akarnék kabátokkal, akkor például Moszkva legszebb részén kéne butikot fenntartanom, ami költségekkel jár. De ha be is lépnék erre a piacra, akkor a saját vevőimnek lennék a konkurenciája, és akkor többé már nem is tőlem vásárolnának.”

(Borítókép: Rostás Bianka / Index)