23 000 járatot töröl a Lufthansa

2020.03.11. 15:53

23 000 járat törlését helyezte kilátásba a német Lufthansa-csoport, ez nagyjából az összes járat fele, így próbál felkészülni a cég a koronavírus hatásaira, írja a local.de

Már így is 7100 járat került vagy kerül törlésre március 28-ig, a téli forgalmi terv végéig, utána pedig április 24-ig bezárólag jöhet az újabb 23 ezer törlés. A német cégcsoport amelynek az Eurowings, az Austrian és a Swiss Airlines is a tagja csak a mai napon 1,2 százalékot veszített a piaci értékéből, a koronavírus kezdete óta összesen harmadával csökkent a cég részvényeinek értéke. 

Nemrég az EasyJet brit fapados légitársaság is bejelentette, hogy a koronavírus miatti durva keresletcsökkenés miatt járatokat töröl és kifizetéseket fagyaszt be.  2020-ban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint, az iparág pedig összesen 29,3 milliárd dolláros veszteséget szenved majd el.