Antal, Anett
16 °C
24 °C

A vásárlási láz kimerítette a boltosokat, segítségre van szükségük

2020.03.18. 08:00

„Fáradtak az áruházi munkavállalók, mivel több mint két hete nem csitul a boltokban a vásárlási láz, ami naponta eléri az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét a veszélyhelyzet kihirdetése óta” – írja a Magyar Nemzet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnökére, Bubenkó Csabára hivatkozva.

Azt mondta, a vírusfertőzés szempontjából gócponttá válhatnak a boltok, a kiszolgálásért felelős munkavállalók a felfokozott állapotokat lassan már nem tudják kezelni. 

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen.

Szerinte ahhoz, hogy „fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, a mostani, rendkívüli állapotok idejére átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert is kínáló üzletek látogatásának körülményeit is”.

Rendezett és közegészségügyi szempontból biztonságos napi bevásárlásokra van szükség. Az áruházi dolgozóknak segítségre van szükségük.

  • Hasznos lehet meghatározni a vásárlók számát egy adott üzlet adott időszakában;
  • arra is szükség lehet, hogy az egy alkalommal megvásárolható termékek számát maximálják a felvásárlások ellen.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az alkalmazottak el tudják végezni a feladataikat. Azt mondta, az áruházakban gyakoribb a kézmosás, a szünet, az irodai dolgozók pedig lehetőség szerint átálltak az otthoni munkavégzésre.

Vámos György szerint miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárnak az élelmiszert nem árusító üzletek, a vásárlók megrohamozták a boltokat. Beszélt az internetes vásárlásról, és hogy hosszabbak lettek a kiszállítási idők.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!