A járvány ellenére nem áll le a debreceni BMW-gyár építése

DEBRE20190923005
2020.03.19. 11:01 Módosítva: 2020.03.19. 11:03

Nem áll le a debreceni BMW-gyár építése, annak ellenére sem, hogy az autóipari cégek sorra jelentik be a gyártás felfüggesztését.

Salgó András a BMW Group Magyarország kommunikációét felelős vezetője a Népszavának úgy nyilatkozott: Debrecen városa jelenleg is dolgozik annak az észak-nyugati ipari parknak a kialakításán, amely a gyárnak is otthont ad majd, ennek előkészítő munkálatai pedig a terveknek megfelelően haladnak. Salgó arról is beszélt, hogy 

jelenleg a gyárral kapcsolatos építkezés megkezdését nem befolyásolják a kialakult körülmények.

A munkaerő-toborzás folyamatos, de a BMW számára fontos a munkavállalók egészsége és biztonsága, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mindenkori higiéniai javaslatainak követését és útmutatásainak betartását írja elő munkatársainak – mondta Salgó András.

A dehir.hu idén januárban közölte, hogy az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben februárban elkezdődhetnek a BMW-gyár cölöpözési, alapozási munkálatai azt követően, hogy 240 hektáron már elkészültek a tereprendezési és földmunkákkal. A tervek szerint a területhez kapcsolódó előkészületek április végére befejeződnek, a konszern pedig már korábban bejelentette, hogy 

a gyár építése várhatóan 2020 tavaszán kezdődhet el.

(Borítókép: Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében 2019. szeptember 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt)