Paulina
20 °C
35 °C

Az utcán kell várakozniuk az embereknek, hogy bemehessenek az egyik Aldiba

IMG 8555
2020.03.20. 11:36 Módosítva: 2020.03.20. 15:33

Az Indexen is írtunk már arról, hogy egyre több bolt vezet be DIY-megoldásokat arra, hogy az emberek ne tömörüljenek túlságosan az eladótérben, főleg sorbanállás közben ne legyenek túl sokáig közel egymáshoz. 

Olvasónk péntek reggel a Tűzoltó utcai Aldinál fotózta le ennek egy különösen szigorú változatát, képeinek tanúsága szerint egyszerre csak limitált számú vásárló tartózkodhat a közértben, a többiek pedig kint várakoznak az utcán egymástól tisztes távolságra, ahogy azt a patikákban és a postákon már megszokhattuk az elmúlt napokban. A cég honlapján egyelőre csak arra kérik a vásárlókat, tartsanak egymástól 1-2 méteres távolságot, a képeken látható korlátozást nem említ a cég.

Kerestük az Aldi által megbízott kommunikációs ügynökséget, hogy megtudjuk, az összes üzletre vonatkozik-e az új szabály, és hogy mekkora a limit. Cikkünk megjelenése után az Aldi az alábbi választ küldte:

„Az ALDI Magyarország továbbra sem korlátozza a vásárlást. Az üzletvezetőknek országosan e hét kezdete óta lehetőségük van arra, hogy saját hatáskörben az üzletben tartózkodó vásárlók és munkatársak egészségének védelme érdekében ideiglenesen korlátozzák az áruházban tartózkodó vásárlók számát. Az ALDI Tűzoltó utcai áruházánál is ez történt, jelenleg nincs szó országosan egységes korlátozásáról.”

Ha látnak hasonló megoldásokat más boltoknál is, küldjenek nekünk képet az ugyelet+koronavasarlas@mail.index.hu címre!

(Borítókép:  Vásárlók várakoznak a Tűzoltó utcai Aldi bejárata előtt 2020 március 20-án. - fotó: Olvasónk / Index)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!