Szinte teljesen leáll a Ryanair

2020-03-24T135841Z 348720874 RC2DQF9BS6D8 RTRMADP 3 HEALTH-CORON
2020.03.24. 16:26

Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair, Európa legnagyobb légitársasága a flottát felajánlotta a kormányoknak, írja az MTI.

A cég mai közleménye szerint kedden még az eredetileg betervezett járatok 20 százaléka közlekedik, de 25-étől a kormányok korlátozó intézkedései miatt egy-két járatot leszámítva az összeset törlik. A még üzemelő összeköttetések áruszállítás vagy alapvető ellátás miatt maradnak meg.

A Ryanair nem közölte, hogy meddig marad életben ez a rendelkezés, jelenlegi számításaik szerint sem áprilisban, sem májusban nem indulhatnak újra a járatok. Addig a cég felajánlotta a flottát az európai kormányoknak, így a gépeiket a külföldön rekedt emberek hazaszállítására is használhatják.

Az Eurocontrol adatai szerint az elmúlt napokban a korábbi negyedére esett vissza Európa fölött a légi forgalom, alig 5 ezer járat közlekedett, a legtöbb légitársaság már felfüggesztette vagy a napokban függeszti fel teljesen üzemelését.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint a légiközlekedési ágazatnak a vártnál kétszer nagyobb, 250 milliárd dolláros bevételkieséssel kell számolnia.

Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza azt mondta, korábban 113 milliárd dollár körüli kieső jövedelemmel számoltak, de ezt a szintet mostanra elérték.

A legújabb modellek azt mutatják, hogy 250 milliárd dollár bevételtől eshetnek el a cégek, ez 38 százalékos visszaesés az előző évihez képest.

Az IATA szerint a 2019-es szinthez képest mintegy 40 százalékkal csökken a felkínált kapacitás, a járvány után pedig elhúzódik majd az iparág fellendülése. A visszarendeződés három-négy hónapnál tovább fog tartani, mert a járvány eltérő időpontokban jelent meg a világ különböző részein, ráadásul a gazdaság is recesszióban van.

Európában az IATA 46 százalékos visszaesésre számít a felkínált kapacitásban, a légitársaságok bevétele pedig 76 milliárd dollárral lehet kevesebb, mint egy évvel korábban.

Bár a krízis tovább mélyült, az IATA szerint a korábban becsült 200 milliárd dolláros segítség továbbra is elég lehet az ágazatnak. Ezzel kapcsolatban kérdésre válaszolva Alexandre de Juniac azt mondta, készpénzre most minden légitársaságnak szüksége van, de minden áron nem lehet mindenkit megmenteni. A piaci környezet később el fogja dönteni, hogy mely légitársaságok piacképesek – tette hozzá.

(Borítókép: A Ryanair parkoló repülőgépei Brüsszelben 2020. március 24-én. Fotó: Francois Lenoir / Reuters)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!