Lehetett sejteni, hogy először a katásokat fogják kidobni

AJO 0738
2020.03.24. 14:26

Hétfő éjjel kijött a magyar kormány új segélycsomagja, ebben több jelentős könnyítést is az adórendszeren keresztül akarnak megoldani. Jó néhány szektorban módosulnak egy időre a járulékfizetési szabályok vagy épp a katások egy kisebb részének fizetési kötelezettsége, de az adóvégrehajtás is.

Dr. Bajusz Dániel, az Ernst & Young adószakértője szerint Pénzügyminisztérium már a járvány előtt, az év elején tudhatta, hogy a katásokkal nincs minden teljesen rendben. Azt észlelték, hogy az elmúlt másfél évben regisztrált katások 40 százaléka, de egyes szektorokban akár több mint fele is munkavállaló volt előtte.

A szakma is jelezte az államnak, hogy egyrészt nem ez volt az adótörvény célja. Másrészt ha munkavállaló helyett katásként dolgoznak sokan, akkor ezek az emberek a munkavállalókat megillető munkaügyi biztonságtól is elesnek. Most látszik is az, hogy a vállalatok a legkönnyebben a kölcsönzött munkaerőtől és a katásoktól szabadulnak meg.

Ezért is kellett most gyorsan rájuk koncentrálni. Ezek az intézkedések egyrészt megpróbálják segíteni őket egyrészt úgy, hogy meg tudják tartani a megbízásukat. Aki pedig elvesztette most az összes bevételét, azt ne terhelje a havi 50 ezer forintot egy darabig.

A kata előnyei is megmutatkozhatnak most, ez ugyanis rugalmasabb megoldás, mint általában a munkaviszony. Most újra lehet tárgyalni a feltételeket, vagy lehet szüneteltetni is az adott megbízást.

Ugyanakkor nem tolja a kata irányába a kormány a munkavállalókat, legalábbis azokra ezek a most bejelentett kedvezmények nem vonatkoznak, akik most jelentkeznének át a kata vagy kiva alá. Utóbbi adózási mód szintén kapott most kedvezményeket, csak az lényegesen kevesebb embert érint.

A járulékcsökkentésekről az adószakértő példája alapján el lehet mondani, hogy százezer forint nettó bér kifizetése most 178 948 forintba kerül a munkaadónak, a könnyítéseket megkapó cégeknek pedig most 123 457 forintjába fog kerülni. Tehát százezer forintnyi béren 55 491 forintot spórol a kedvezményezett cég, ami elég komoly megtakarítás azoknak a vállalatoknak, amelyek a kedvezmény hatálya alá tartoznak és tudnak bért is fizetni. Ide tartozik még, hogy

ettől még mindent ugyanúgy be kell vallani,

csak kifizetni nem kell az adott összegeket.

A NAV-os végrehajtások felfüggesztéséről Bajusz elmondta, hogy a szabályozás alapján ez a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokra vonatkozik, a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig az adóhatósági végrehajtások szünetelnek. A jogszabályszöveg nem teljesen egyértelmű, azt is jelenthetné, hogy új végrehajtásokat indíthatnak, de  Bajusz szerint a NAV valószínűleg nem így fogja érteni. Hasznos lenne ebben a tárgyban is egy NAV-közlemény kibocsátása, mint a végrehajtás felfüggesztése és fizetési kedvezmények vonatkozásában.

Mivel a kormányrendeletek nem tartalmazzák, ezért a végrehajtás szünetelése alatt a tartozás/hátralék pótlékolódik (egyedül a 2020. 03. 01. előtti katatartozások fizetési halasztása és részletfizetése kapcsán tartalmazza a jogszabály, hogy az pótlékmentes). Látni kell továbbá, hogy a végrehajtás szünetelése nem érinti a folyószámla-tartozás tényéhez fűződő hátrányos jogkövetkezményeket.

Tartozás esetén – függetlenül, hogy nem lehet végrehajtani – az adózó kieshet mondjuk a köztartozásmentes adózói adatbázisból (melynek felülvizsgálati időszaka március 31-ig esedékes), mely például kockázati biztosíték nyújtáshoz vezethet az ekáer rendszerben. De a tartozásnak lehet kihatása az adózói minősítésre vagy egy későbbi adóregisztrációs eljárásra is.

De még a hátralékos adózók „feketelista” szabályát sem módosították. Az adózásban rengeteg minden függ össze tehát, a NAV és a pénzügyi kormányzat feladata, hogy ezeket végiggondolják és további intézkedéseket javasoljanak. „Természetesen az adózóknak és az adószakmának is meg kell értenie, hogy rendkívüli nyomás helyeződött az államigazgatásra, így egyik napról a másikra nem várható az összes megoldás kidolgozása” – mondta Bajusz.

(Borítókép:  Egy taxis fertőtleníti az autóját Budapesten 2020 március 20-án. - fotó Ajpek Orsi / Index)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!