Sokkal több kiadó albérlet lett Budapesten a koronavírus-járvány miatt

2020.03.24. 10:03 Módosítva: 2020.03.24. 10:30

Ha albérletben lakik, szerencsétlenül járt a járvány miatt kibontakozó válságban, és van saját sztorija arról, hogy sikerült (vagy hogy nem sikerült) megbeszélni a főbérlővel átmenetileg a bérleti díj csökkentését, küldje el nekünk!

Próbált alkudni az albérlet árából?
Küldje el nekünk a történetét!

A budapesti albérletpiacon már érezteti hatását a koronavírus-járvány: az Ingatlan.com elemzése szerint a járvány magyarországi megjelenése – az első fertőzött regisztrálása – óta eltelt két hétben 4 százalékkal, 10 ezer fölé nőtt a kiadó lakások száma a fővárosban. A fővárosban 5,1 százalékkal nőtt a kiadó lakásokat kínáló hirdetések száma, de a belvárosi kerületekben még nagyobb volt a növekedés, a VI. és VII. kerületben például 8, illetve 10 százalékkal nőtt a kínálat két hét alatt.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kínálatban elsősorban a korábban lakáshotelként működő, azaz rövid távra – jellemzően külföldi – turistáknak kiadó lakások jelentek meg, a lakásokat Airbnb-n és hasonló platformokon kiadó tulajok ugyanis úgy látják, hogy a járvány miatt várhatóan jóval kevesebben érkeznek majd külföldről. Ilyen lakáshotelekből pedig még van tartalék, a fővárosban még most is több mint 10 ezer, jellemzően jó állapotú lakás szerepel szálláshelyként a rövid távra kiadó lakáshotelek piacán, amelyeknek egy részét eladhatják, illetve hosszabb távon kínálhatják bérbeadásra a tulajdonosaik. A hirtelen jött kínálatbővülés az árakon is látszik,

az V., VI., VII. és VIII. kerületben az átlag albérletárak két hét alatt 1-4 százalékkal csökkentek.

Az V. kerületben 220 ezer forintra mérséklődött a bérleti díj, a VII. kerületben pedig 150 ezer forintra. A főváros egészében a bérleti díjak ugyanakkor még nem változtak: továbbra is 165 ezer forint a havi átlag. Balogh szerint még látványosabban mutatja a járvány árakra gyakorolt hatását, hogy jelentősen megnőtt a havi 100 ezer forintnál olcsóbban bérelhető lakások száma Budapesten.

Az Ingatlan.com elemzése alapján a többi nagyvárosban – köztük az egyetemvárosok piacán – nem láthatóak a budapestihez hasonló kiugró változások. A kínálat alig 1 százalékkal bővült a megyeszékhelyeken, és az árakban sem figyelhető meg komoly változás az elmúlt két hétben. Ez Balogh szerint elsősorban azzal is magyarázható, hogy a nagyvárosokban a lakáshotelek száma jóval kevesebb volt, mint a fővárosban.

A lakáshitelesek a hitelezési moratóriummal komoly segítséget kaptak az államtól a lakhatási költségeik csökkentésére, ez ugyanakkor nem mondható el a bérelt lakásban lakókról:

velük kapcsolatban az a Pénzügyminisztérium álláspontja, egyelőre megvárnák, hogyan alakul a piac. Ahogy az a Ingatlan.com elemzéséből is látszik, az Airbnb visszaesésével, sok lakás felszabadulásával könnyen elképzelhető, hogy az árcsökkenés magától végbemegy a lakásbérleti piacon. Az viszont nem mindegy, milyen időtávon, aki most nem tudja kifizetni a bérleti díját, azt nem vigasztalja, hogy talán júniusra mérséklődnek az árak (a Város Mindenkié csoport petíciót is indított az ilyen családok célzott állami megsegítéséért).

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!