Április elejétől kevesebb ideig lesznek nyitva a Tescók

2020.03.27. 08:41

Április 2-től átlagosan két órával hamarabb zárnak a Tescók, írja a Magyar Nemzet.  A cég azt mondta nekik erről, hogy:

A megváltozott vásárlói szokásokhoz igazodva számos áruházunk nyitvatartását megváltoztatjuk. Az új nyitvatartás jellemzően a késő esti kevésbé forgalmas időszakok rövidítését jelenti, amely hatékonyabbá teszi a kiszolgálást, és hozzájárul a munkatársak leterheltségének csökkentéséhez.

A Tesco honlapján és az áruházak ajtajánál lehet majd informálódni az új nyitvatartási időkről. A láncnak csaknem kétszáz boltja van hazánkban, ezek nyitvatartása eltérően változik. Az eddig éjjel-nappal nyitva lévő hipermarketek például csak reggel 6 és este 10 közt lesznek nyitva, a többi üzlet jellemzően két órával hamarabb zár, mint eddig. 

A kereskedők az ideiglenesen rövidített nyitvatartással is a helyzethez igazodó, tudatosabb vásárlásokat segítik

– mondta erről Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Azt is elmondta, hogy újra pánik nélkül vásárol a lakosság, ezért ilyenkor lehet rövidíteni a nyitvatartási időn. 

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!