Kereskedelmi szövetség: A szombati bevásárlási idősávok törlését, vagy lerövidítését is mérlegelni kell

2020.03.28. 22:15 Módosítva: 2020.03.29. 09:52

Szombaton életbe léptek az új bevásárlási szabályok, amelyek értelmében az élelmiszerboltokban, drogériákban, gyógyszertárakban és piacokon bevásárlási sávokat hoztak létre. Ezeknek az a lényege, hogy elválasszák a veszélyeztetettebb, 65 évesnél idősebb populációt a fiatalabbtól. A megoldás értelmében a 65 évnél idősebb személyek csak 9 és 12 óra között intézhetik a bevásárlásaikat, ebben az időben csak ők vásárolhatnak az üzletekben, piacokon. Ezen az idősávon kívül viszont ők nem tartózkodhatnak ezeken a helyeken.

Szinte zökkenőmentesen indult a dolog. A vásárlók többsége felkészült erre, persze volt, aki nem tudott erről.

- mondta az Index megkeresésére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György arról is beszélt, hogy az áruházaknak be kell tartatniuk az intézkedéseket, erre a biztonsági személyzetet is fel kellett készíteni. Meg kellett szervezni a váltásokat is, 9 előtt ki kell terelniük a 65 évnél fiatalabbakat, majd 12 előtt az idősebbeket.

Vámos nagyobb atrocitásokról nem hallott, viszont sok olyan vásárlói tapasztalatról értesültek, amely alapján leszűrhető, hogy az emberek alapvetően ahhoz vannak hozzászokva, hogy szombaton bármikor el tudnak menni vásárolni. Most már erre nincs lehetőség, aki ehhez hozzászokott, annak változtatnia kell a megszokott életritmusán - fűzte hozzá.

A szombati tapasztalatokat, számokat ki kell értékelni, és meg kell nézni, hogy a mostani szisztéma mennyire tartja szem előtt a délelőtt vásárolni akaró kör érdekeit. Némi feszültséget érezni lehetett, és ha minden változatlanul marad, akkor a feszültség is megmaradhat - részletezte Vámos.

Nagyon sok 65 évnél fiatalabb vásárló nem kel korán, ezért az új rendelkezések szerint csak délután tud boltba menni. Viszont sok hely bezár a déli, vagy a kora délutáni órákban, ez a sáv tehát jelentősen lerövidült, ami miatt némi torlódás alakult ki. A torlódás miatt pedig kérdéses, hogy az emberek közötti megfelelő távolság mennyire tartható - részletezte az OKSZ főtitkára.

Vámos szerint mérlegelni kell a szombati idősáv törlésének, és lerövidítésének lehetőségét is, de alaposan körbe kell járni, hogy mi lenne a legjobb megoldás.

Szombat délután megírtuk, hogy a CBA kommunikációs osztálya szerint a reggeli órákban nem volt növekedés, a 9-12 óra közötti idősávban viszont jelentős volt a visszaesés. Szerintük „nagyon sokan voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy miért ebben az időszakban (a reggeli órákat jobbnak tartanák), és főként miért három órás időtartamban határozták meg a 65 év felettiek vásárlási időszakát".

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!