Idő előtt értesült a járványhelyzetről egy amerikai szenátor, majd eladta részvényeit

2020.03.30. 14:36

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított néhány gyanús tőzsdei ügylet után, írja a CNN. A lap forrásai szerint az egyelőre kezdetleges stádiumban lévő nyomozás során azt vizsgálják, hogy voltak-e olyan, államigazgatásban dolgozó befektetők, akik a koronavírus terjedéséről előbb szereztek bennfentes információkat, és ezek alapján kereskedtek értékpapírokkal.

A nyomozás célkeresztjében olyan kongresszusi képviselők állnak, akik nem nyilvános tájékoztatást kaptak a járványhelyzet alakulásáról. A CNN meg is nevezi az egyiküket: Richard Burr szenátort.

Az észak-karolinai republikánus képviselő, aki a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke, azt állítja, hogy sajtóhírek alapján döntött úgy, hogy eladja az értékpapírjait február 13-án.

Hogy pontosan mennyit, azt nem tudni, a CNN azt írja, hogy 628 ezer és 1,7 millió dollár közötti összegben vált meg részvényektől, még azelőtt, hogy ezek értéke jelentősen beesett volna.

Barr szerint bennfentes információk nélkül is könnyen juthatott bárki arra a következtetésre, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság csak mélyülni fog.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!