Őrült időszak jön az olajpiacon

K EPA20200407256
2020.04.09. 19:46 Módosítva: 2020.04.09. 21:45
Szaúd-Arábia és Oroszország termelés-visszafogásban állapodott meg, hogy ezzel növelje az olajárat és mentesítse magát a raktárra termeléstől. Ám a mai online megállapodás biztosan nem lesz elegendő a kereslet csökkenésének kezelésére. Nyugat-Kanadában már negatív olajár is kialakult, a termelők annak fizettek, aki elvitte a fekete aranyat.

Csütörtök délután a vezető olajtermelő államok, elsősorban Szaúd-Arábia és Oroszország megállapodtak az olajtermelés csökkentésében. Ahogy arra számítani lehetett, hiszen még maga Donald Trump amerikai elnök is erről szivárogtatott információt, a felek a közeljövőben legalább 10 millió hordóval csökkentik a termelést.

Igen ám, de mivel a szokásos 100 millió hordó helyett csak körülbelül 75-80 millió hordót fogyaszt mostanában a világ naponta, a jelenlegi termeléssel is a tartalékok nőnek majd mostanában, vagyis ez egy szükséges, de nem egy elégséges lépés volt

- értékelte a helyzetet Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője.

Kicsit még csalódás is

Előzetesen ráadásul 10-15 milliós csökkentésről szóltak a pletykák, így a mérséklés akár csalódásnak is tekinthető. Azt hallani, hogy a kontingensből Szaúd-Arábia 4 millió hordó mérséklést vállal (az április eleji napi 12,3 millió hordó helyett ez 8,3 millió hordót jelentene,) Oroszország és az Egyesült Államok pedig közel 2-2 millió hordóval fogja vissza magát

Oroszországnak ez létszükséglet volt,

mert az országban már tele voltak a szűkös tárolókapacitások, amit jól mutat, hogy az Ural-típusú olaj ára egészen 18 dollár/hordóig esett, még sokkal mélyebbre, mint a legismertebb Brent-típusú, vagy az Észak-Amerikában bevett WTI-típusú olaj.

A piac tehát végül kikényszerítette azt, amiről éppen egy hónapja nem tudtak megállapodni a felek. 

Egy kis olajtipológia

Az olaj árazása újabban egészen extrém, a három fő típus, Brent, WTI és Ural mögött sokféle szállító, sokféle olaja áll, amelyek között leginkább az tesz különbséget, hogy az olaj könnyű, vagy nehéz (rövid, vagy hosszú a szénlánc), illetve alacsonyabb, vagy magasabb a kéntartalma.

  • Az orosz Urál közepes szénláncú, de kénes olaj,
  • a szaúdiaknak van könnyű és nehéz olaja is, inkább a jót exportálják, mert annak jobb az ára, de néha akkora a kereslet, hogy a nehezebb alapanyagot is értékesítik;
  • végül az amerikaiaknak, illetve az északi-tengeri termelőknek könnyű olaja van, alacsony kéntartalommal.

Ám a jegyzések nagyon furcsák, az amerikai, WTI jobb olaj, de mégis olcsóbb, mint a Brent mert a WTI leszállítási pontja egy oklahomai helyszín, a tengertől távoli pont, és amióta az amerikai olajpala-termelők rengeteget termelnek, nincs megfelelő infrastruktúra elvinni a tengerhez az anyagot, ettől értéktelenebb lett a WTI.

A mínuszos ár

A koronavírus ráadásul úgy visszafogta a keresletet, hogy Nyugat-Kanadában egy időben negatív lett az olajár. Az olajat nem lehetett eladni, mindenkinek tele voltak a tartályaik, a raktáraik, és a környéken csak egy finomító vásárolt.

A sok közeli termelőnek drága lett volna  leállítani a termelést, tárolni már nem tudták, az olajat csak úgy kiereszteni, elégetni nem szabad, így mindenki a még vásárló finomító kegyeit kereste,  meg attól vette, aki a legolcsóbb, és volt, aki mínusz áron adta. 

Részletek

Az olajminiszterek mindenesetre most megállapodtak, de azért ezt a nagy csökkentést nem is olyan könnyű végrehajtani. Pletser Tamás elmondása szerint az Egyesült Államokban 6000 cég termel olajat, Oroszországban ez államibb üzlet, de ott is van 30-40 cég, nem könnyű kvótarendszerekkel lefogni a termelést.

Ráadásul a mérséklésnek olykor technológiai akadályai is vannak. Oroszországban október és március között nem nagyon lehet lefojtani a kutakat, mert azok befagynak, többé nem könnyű kinyitni őket, csak a folyamatos termelés esetén nem vész el a kapacitás. Azzal mindenkinek számolnia kell, hogy az olajkutak lefojtása nem egyszerűen kalibrálható művelet, a mostani csökkentéssel sok kapacitás elveszik.

Az elmúlt napokban azért a megállapodás reménye miatt már emelkedett az olajár (11 százalékot ment fel), de a befektetők nagyobb része nem találja elég reménytelinek a csütörtöki alku részleteit, ezért csütörtökön végül vissza is esett a korábbi szintre.

(Borítókép: Larry W. Smith / MTI / EPA)