A bankok és a kereskedelmi cégek is kedvezményeket kaptak a koronavírusos különadónál

2020.04.14. 20:36 Módosítva: 2020.04.14. 23:09

Az április elején ismertetett gazdaságmentő akciótervnek megfelelően a keddi Magyar Közlönyben meg is jelentek azok a rendeletek, amelyek a bankokra és a kereskedelmi láncokra kivetett különadókat tartalmazzák, és amelyektől összesen 91 milliárd forint pluszbevételt remél az állam.

Kapcsolódó

Különadókat vezet be a kormány, 1345 milliárd forint jut gazdaságvédelemre

Megfelezik a pártok támogatását, a bankok és multik is fizetnek. A GDP 18-22 százalékát fogja érinteni a gazdaságvédelmi akcióterv.

A rendeletek május elsején lépnek hatályba, így a május végén fizetendő adóelőlegbe már ezeket a tételeket is bele kell számolni.

A bankok esetében a kormány év végéig 55 milliárd forint, a kiskereskedelmi cégek esetében pedig 36 milliárd forint extra adóbevételre számít.

Az új adó sávos rendszerben működik, vagyis minél nagyobb egy cég bevétele, annál nagyobb mértékben kell adót fizetnie - áll a Pénzügyminisztérium vonatkozó közleményében. A kereskedelmi cégekre vonatkozó adó pedig független az értékesítés módjától, vagyis vonatkozik a netes kereskedőkre is, de csak a legnagyobb cégeknek kell ilyen adót fizetniük.

Kereskedelmi kedvezmények

A következőképp alakulnak a sávok éves nettó árbevétel alapján:

  • 500 millió forint alatt: nincs és bevallást sem kell ehhez kitölteniük,
  • 500 millió – 30 milliárd forint: 0,1 százalék,
  • 30 – 100 milliárd forint: 0,4 százalék,
  • 100 milliárd forint fölött: 2,5 százalék.

Van némi könnyítés a rendszerben. „Tekintettel arra, hogy az adóelőleg összegét a korábbi üzleti év nettó árbevétele alapján kell kiszámítani, egy speciális, adóelőleg-mérséklési rendelkezés segíti azokat a cégeket, amelyeknek az adott hónapban a kereskedelmi forgalmuk az előző év azonos időszakához képest legalább 40 százalékkal esett vissza. E mellett természetesen előzetesen, még az előleg fizetésének határideje előtt, az általános adómérséklési kérelem is benyújtható, ha a koronavírus-járvány olyannyira csökkentette a bevételt, hogy a különadó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét” – írja a PM közleménye.

A bankok igazából csak kölcsönbe adják az adót

A bankok esetében nincsenek sávok, viszont a közleményben megbújik az az információ, hogy pár év alatt a most befizetettet visszakapják a cégek.

A pénzintézeti cégeknél a fizetendő adó mértéke az adóalap - vagyis a módosított mérlegfőösszeg – 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka. A bankok járványügyi különadóját egy erre célra kialakított nyomtatványon elektronikusan kell bevallani 2020. június 10-ig. 

A bankoknak három egyenlő részletben kell befizetniük az összegeket:

  • az elsőt 2020. június 10-ig,
  • a másodikat 2020. szeptember 10-ig,
  • a harmadik részletet pedig 2020. december 10-ig.

„A bankok ezt az összeget – a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból – visszakapják" – írja a közlemény.