Nagyon sok buszsofőrt rúghatnak ki a következő hetekben

DSZZS20180727002
2020.04.14. 18:26 Módosítva: 2020.04.14. 20:33
A koronavírus miatt a turizmus padlón van, ezért a járulékkedvezményben nem részesülő buszos cégek is nagy bajba kerültek. Ha nem terjesztik ki rájuk is a kedvezményt, akkor sokan tönkre fognak menni, helyükre pedig cseh és lengyel buszos cégek kerülhetnek majd. Több mint tízezer ember állása van veszélyben, sok cégnél már elindultak a leépítések.

A koronavírus egyik legnagyobb áldozata a turizmus, az ágazatban tevékenykedő cégek nagy részének szinte lenullázódott a bevétele. A határok le vannak zárva, a légi közlekedés áll, a kijárási korlátozások miatt pedig még a lakásunkból se nagyon mehetünk ki, üdülésre, turisztikai jellegű utazásra végképp nincs lehetőség.

Érthető tehát, hogy a kormány a kialakulóban levő gazdasági katasztrófa ellen lépéseket tesz, és a fokozottan érintett ágazatok, köztük a turizmus számára bizonyos kedvezményeket biztosít. Az ágazaton belül a legtöbb tevékenységi körben teljes egészében elengedik a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét, a munkavállalók járulékát pedig egy időre jelentősen lecsökkentik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak a nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja pedig a törvényi minimumra (7710 forint) csökken június 30-ig. A dolgozók után a munkáltatónak sem kell járulékot fizetniük március, április, május és június hónapokban. 

A kedvezményre jogosult tevékenységi körök közé egy darabig nem kerültek be az utazási irodák, az utazásközvetítők és az utazásszervezők, de később aztán ők is jogosultakká váltak. Nem került be ugyanakkor egy olyan ágazat, amely szinte alapvető fontosságú a turizmus működéséhez.

  • Miért vannak bajban a buszos cégek?
  • Hány ember állása van veszélyben?
  • Az elküldött sofőrök el tudnak helyezkedni hasonló munkakörben?
  • Ha tönkremennek a magyar cégek, ki léphet a helyükre?

A konkurencia járhat jól

A buszos cégek (hivatalosan szárazföldi személyszállítást végzők) valamiért nem kerültek be a járulékmentességre jogosultak körébe, holott szinte teljesen elveszítették a bevételeiket. „Azért is érthetetlen a dolog, mert mi is sokat teszünk azért, hogy az ide érkező külföldi turistáknak jó benyomásuk legyen az országról” – mondta a harminc éve személyszállítással foglalkozó Five Stars Bt. tulajdonosa,  Stiller Gábor.

Náluk száz ember állása van veszélyben, az alkalmazottak tíz százalékát már el kellett bocsátani, de ha nem lesz járulékkedvezmény, akkor a következő egy-két hétben további ötven embert kell elküldeni. Stiller szerint a közép-európai cégek között nagy verseny van az ágazatban, és attól tart, hogy ha sok magyar cég tönkremegy, akkor a helyükre cseh és lengyel vállalatok jönnek majd.

Lengyelországban és Romániában egyébként ilyen szempontból valóban kedvezőbb helyzetben vannak a hasonló cégek, mert ott a személyszállításra is kiterjesztették a járulékfizetési kedvezményt – erről már Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára beszélt.

Lenullázódtak

Már tavaly év végén jelentősen csökkenni kezdett a buszos cégek bevétele, mert Ázsiában a koronavírus akkor kezdett terjedni, az ide érkező külföldi turistáknak pedig már nagyon jelentős részét az ázsiaiak – kínaiak, dél-koreaiak, japánok – teszik ki, akik akkor már nem nagyon utaztak – mondta Dittel. A vírus európai megjelenése után pedig még drasztikusabban kezdett csökkenni a turisták száma.

Dittel elmondása alapján a buszos cégeknek három fő bevételi forrása van:

  • külföldi turisták szállítása,
  • diákcsoportok utaztatása,
  • és munkások szállítása.

Az utóbbi hetekben nem érkeznek külföldi turisták Magyarországra, a diákok iskolába se mehetnek, pláne nem kirándulásokra, és mivel nagyon sok cég leállította a termelést, ezért a munkásjáratok száma is nagyon lecsökkent. 

A buszok többségét kivonták a forgalomból

A szakmai szervezet vezetője szerint a hitelmoratórium ugyanakkor nagy segítség volt számukra is, hiszen a vállalkozások többsége a nagy értékű (60-150 millió forintba kerülő) új buszokat hitelre vette. Összesen körülbelül 1500 autóbuszos személyszállítási engedéllyel rendelkező vállalat van, ezekhez pedig nagyjából 7500 busz tartozik.

A cégek többsége kis- vagy mikrovállalkozás, amelyeknek szinte egyáltalán nincsen tartaléka. A veronai buszbaleset óta ráadásul szigorodtak az előírások, jó pár cégnek új buszokat kellett beszereznie, ami sok pénzt felemésztett – mondta Dittel. Mivel a legtöbb cégnél jelenleg egyáltalán nincs bevétel, a költségeket igyekeznek drasztikusan lecsökkenteni.

Ezért a legtöbb buszt kivonták a forgalomból, hogy az adókat megspórolják. Hiszen például egy nagy buszra havonta nagyjából százezer forint csak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás. Erre jönnek még az adók, az éves autópályamatricák és az amortizáció is. 

Sok cég már megvált a sofőröktől

„A buszos cégeknél összesen 10-11 ezer ember dolgozik, ebbe beletartoznak a gépkocsivezetők, diszpécserek és szerelők is, de a családtagokkal együtt több tízezer ember megélhetése került veszélybe.”

Sok cég az elmúlt hetekben már megvált a gépkocsivezetőktől, félő, hogy sokan elhagyják az ágazatot

– mondta Dittel, aki szerint a sofőrök a állami, önkormányzati fenntartású cégekbe se tudnak átmenni, hiszen mindenhol drasztikusan lecsökkent az utas- és járatszám, nincs szükség új munkaerőre. És ugyanez a helyzet az árufuvarozó cégekkel is.

Az elmúlt néhány évben egyébként bővülés volt a szektorban, a turizmus növekedésével nőtt a személyszállítók bevétele is, de ettől függetlenül a cégek többsége nem tudott felhalmozni annyi tartalékot, hogy elbocsátások nélkül átvészeljék a válságot – mondta Dittel Gábor, aki hozzátette: arra számítanak, hogy idővel a munkásszállítás fog először beindulni, aztán talán a diákutazások is jönnek majd, a külföldi turisták számára nyújtott szolgáltatás pedig csak mindezek után élénkül fel.

(Borítókép:  Turistákat szállító buszok sorakoznak a budai Várban a Palota úton 2018. július 27-én.  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI )