Matolcsy: Nagy lehetőségek kapujában állunk, Parragh pedig fakenews-terjesztő

2020.04.17. 15:30 Módosítva: 2020.04.17. 16:22

Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy „V” alakú kilábalási pályán fog mozogni – ezt mondta Matolcsy György, a jegybank elnöke az MTI-nek adott pénteki interjújában. Az interjúban a jegybankelnök alaposan megdicsérte saját magát, valamint a jegybank  és a kormány politikáját is, amelyeknek hála Magyarország jól fog kijönni a válságból. Viszont csúnyán beszólt Parragh Lászlóról, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökéről, amiért az rosszakat mondott a jegybank egyik programjáról. 

A jegybankelnök szerint ugyan jelentős a bizonytalanság a világban, így nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, de az elmúlt években elért eredmények, a Magyar Nemzeti Bank intézkedései, illetve a kormány elmúlt napokban hozott lépései stabil alapot teremtenek arra, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest. 

Matolcsy szerint a mostani helyzet veszélyezteti az eddig elért eredményeket, ezért a Magyar Nemzeti Bank hatékony és célzott válaszokat adott annak érdekében, hogy az ország megőrizze gazdasági stabilitását, és a lehető legkedvezőbb helyzetből tudjon megindulni a gazdaság újraindítása. „Mindent megteszünk, hogy Magyarország visszakerüljön arra a hatékony felzárkózási pályára, ami a vírus előtt jellemezte az országot.”

Az MNB elnöke szerint eltérő a hazai háztartások és vállalkozások teherbíró képessége, ezért az intézkedéseknek egyaránt segítenie kell a rászorulókat és azokat is, akik képesek majd a „kanyarban is előzni”, és megteremteni a gazdaság újraindításának alapjait.

Az elmúlt egy hónapban a jegybank a kormánnyal együttműködve a lakosság, a vállalati szféra és a pénzügyi rendszer megsegítése érdekében egyaránt hozott intézkedéseket és tett javaslatokat – mondta. Ezek – a kormány intézkedéseivel párosulva – támaszt nyújthatnak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak. Matolcsy György arról is beszélt, hogy a kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, az NHP Hajrá konstrukció szinte korlátlan lehetőségei pedig kifejezetten arra ösztönöznek majd mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és lépjen vissza a gazdaságba,

mert a magyar gazdaság igenis nagy lehetőségek kapujában áll.

Elmondta, hogy az NHP Hajrá terméktájékoztatója várhatóan április 20-án lesz elérhető, így a maximum 2 hetes banki elbírálás miatt a program hatása már a jövő hónaptól érzékelhető. Az NHP Hajrá elindításával kapcsolatban azt is elmondta, hogy szerinte

Parragh László is belépett a fakenews-gyártók körébe,

amikor azt állította, hogy az MNB hitelprogramjai nem finanszírozzák a mikro-, kis- és középvállalkozásokat. „Aligha tévedhetett volna nagyobbat”. Az MNB elmondása szerint egy olyan, korábban már bevált recepthez nyúlt vissza, mellyel 2013 és 2017 között már sikerrel erősítették meg a kis- és középvállalkozási szektort. Ebben az időszakban mintegy 40 ezer vállalkozás jutott 2800 milliárd forint kedvező finanszírozáshoz, és ennek eredményképp a program a hazai GDP-t 3,5 százalékkal emelte meg. A tavaly indult NHP fix konstrukcióban pedig a kibocsátott hitelek fele mikrovállalkozások beruházásait segítette elő, a medián ügyletméret 7 millió forint alatt volt.

Matolcsy szerint a monetáris tanács a múlt héten úgy alakította át monetáris politikai eszköztárát, hogy kellően gyorsan, rugalmasan és hatékonyan képes reagálni a jelenlegi helyzet kihívásaira. „Emellett háromezermilliárd forint új forrást adunk a gazdaságnak, ami a magyar GDP több mint hat százaléka. Bízunk a magyar gazdaság és az összefogás erejében, mint ahogy a gazdasági szereplők is bízhatnak az eddig meghozott és a jövőben még lépésről lépésre érkező intézkedések sikerében”.

Érdekes, hogy Orbán Viktor pénteken arról, beszélt, hogy ő sokkal kevésbé optimista a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban. A Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjújában azt mondta: „A legjobbakat remélem, de azért óvatos vagyok.

Én nem vagyok olyan bátor, mint a Nemzeti Bank vezetője, akik arról beszélnek, hogy a gazdasági növekedésünk nem fordul át negatívba, hanem továbbra is növekvő pályán marad a gazdaság.

Én ezt nem merem mondani, mert egész Európában mindenki azt latolgatja, hogy a saját gazdasága az mínusz 10, vagy csak mínusz 5 százalékkal veszít majd a teljesítményéből. Óriási bravúr lenne, ha mi a nullához közeli állapotban tudnánk átvészelni ezt a válságot. A jegybank még ennél is többet remél, és kétség kívül igaza van abból a szempontból, hogy olyan erőket mozdítottunk meg, amiket korábban még semmilyen gazdasági terv érdekében nem mozdítottak meg Magyarországon.”