Gizella
9 °C
14 °C

A brit munkahelyek ötöde veszélyben lehet, ha sokáig tart a karantén

2020.04.19. 10:07 Módosítva: 2020.04.19. 10:07

Az eddig is egyértelmű volt, hogy a szinte minden országban bevezetett korlátozások kedvezőtlenül hatnak a gazdaságra, néhány szektorban pedig teljesen ellehetetlenítik a munkát. Egy friss brit tanulmány ugyanakkor talán a vártnál is lesújtóbb képet fest a helyzetről, az ebben lefektetett modellek alapján ugyanis az országban átmenetileg akár közel 7 millió munkahely is megszűnhet, ha huzamosabb ideig kitartanak a korlátozások – írja a Guardian.

A University of Essexhez tartozó Institute for Social and Economic Research (ISER) friss elemzésében a legfrissebb alapján arra jutottak a kutatók, hogy

  • a nagy- és kiskereskedelemben 2 millió munkahely tűnhet el – az összes munkahely 48 százaléka,
  • a hotelek, kocsmák, éttermek és kávézók kiszolgáló személyzete esetében 1,3 millió – vagyis az összes munkahely 75 százaléka,
  • a szolgáltatási szektorban 1 millió állás kerülhet veszélybe
  • és sok más szektor mellett az oktatásban is munkahelyek tűnhetnek el, különösen az óvodák esetében,
  • az egészségügyben, illetve a szociális munka terén viszont számos új munkahely jöhet létre.
Matteo lockdown Fig2
Fotó: Matteo Richiardi et al / University of Essex, ISER

A kutatást vezető Matteo Richiardi elmondta, az, hogy a munkahelyek végleg elvesznek-e, vagy csak átmeneti lesz a dolog, elsősorban attól függ, hogy meddig tartanak majd a korlátozások. Ha csak pár hónapig, akkor a munkavállalók és a munkáltatók közötti kapcsolat nem szűnik meg végleg, az egyéni karrierek pedig nem szenvednek túl nagy kárt, egy hosszabb időszak alatt viszont számolni kell a lemorzsolódással. A gazdaság előbb-utóbb vissza fog állni a rendes kerékvágásba, de az egyének számára magasabb lesz ennek az ára – tette hozzá a professzor.

Richiardi szerint a kutatásik azt bizonyítja, hogy a karantén fenntarthatatlan, ezért a kormánynak meg kell találnia a megoldást a munka beindítására az országban. Mint mondta, ki kell használni a korlátozások nyújtotta lehetőségeket, és növelni kell az esetek, különösképpen a tüneteket nem mutató fertőzöttek kiszűrésének képességét, hogy a gazdaság még a vakcina megalkotása előtt talpra tudjon állni. A kutató emellett hangsúlyozta a központi segítségnyújtás fontosságát is a különösen érintett szektorokban. Az óvodák megmentése például kiemelt fontosságúnak tűnik, ezek végleges bezárását ugyanis a teljes gazdaság megérezné, a szektorban pedig már azelőtt is elég rossz volt a helyzet, hogy a járvány megérkezett volna.

A kutató úgy véli, hogy a korlátozásokat szektorokra bontva kellene fokozatosan kivezetni – illetve vissza, ha arra szükség van –, ezek sorrendjét pedig járványügyi megfontolások alapján kellene meghatározni. Mint mondta, azok az országok, melyek kezdetben a gazdaságot favorizálták, sokkal inkább megérezték a járvány hatását azoknál, akik már a kezdetekkor is kemény szabályokhoz nyúltak. Ebben az időszakban pedig szerinte fontos, hogy a szabad piac leállásával a kormányok segítség ki a gazdaságot.