Gizella
9 °C
14 °C

Hétezer embert küld kényszerszabadságra a londoni közlekedési vállalat

2020.04.24. 13:34 Módosítva: 2020.04.24. 22:29

Hétezer embert küld szabadságra a londoni közlekedési vállalat (TfL), amely a fővárosban a metrót és más tömegközlekedési eszközöket üzemelteti, írja a BBC.

A koronavírus-járvány miatt drasztikusan csökkent az utazóközönség létszáma a brit fővárosban. Jelentősen megritkították a járatokat, amelyeken most csak azok utaznak, akik nem tudnak otthonról dolgozni. 

28 ezer embert foglalkoztató TfL jegybevétele 90 százalékkal csökkent a járvány kezdete óta. A társaság Nyugat-Európa egyetlen olyan közlekedési vállalata, amely nem kap állami támogatást a napi működéshez.

Az alkalmazottakat első lépésben három hétre küldik szabadságra, de továbbra is fizetik utánuk  a járulékokat. A TfL szabadságra küldött dolgozói igénybe vehetik a  munkáltatói utasításra otthon maradt munkavállalóknak járó állami támogatást. A dolgozók így kieső bérük 80 százalékát kapják meg. A közlekedési társaság a szabadságolásoktól azt reméli, hogy ezáltal havonta 15,8 millió fontot (kb. 6,4 milliárd forint) tudnak megtakarítani. 

A helyzet gyors javulására nem lehet számítani. Sadiq Khan, London polgármestere azt mondta: ha el is kezdik lazítani az eddigi korlátozásokat, nem állítják vissza azonnal teljes üzembe a közösségi közlekedést. Hosszú időbe fog telni, amíg a város vissza tud térni a korábbi működéséhez. 

Az Egyesült Királyságban pénteken 684 új halálesetet jelentettek a kórházakból, így összesen már 19 506 halálos áldozata volt a betegségnek. 5386-tal nőtt a megerősített koronavírus-fertőzöttek száma, a járvány kezdete óta már 143 464-en kapták el a betegséget. Összesen 444 222 tesztet végeztek el az országban.